György Szilveszter A 2012-Es Drift Bajnok

image

A hétvégén lezajlott Hell Energy Orszagos Drift Bajnoksag szezonzaró futamat hosszú idő utan gyönyörű versenyzéssel Varga Tamas „Puci” nyerte meg. A Végső Összecsapason masodik lett Szabó Szilard, így eredménye az összetettben is ezüstérmet hozott szamara, megelőzve ezzel Lakatos Zoltant. Az idei utolsó drift versenyen a dobogó harmadik fokara pedig hazank egyetlen női pilótaja Szantó Nikolett allhatott. György Szilveszter a 6. helyen zart, ami elegendő volt szamara, hogy megtartsa vezető pozíciójat, és ezzel bezsebelje élete első bajnoki címét.

A tököli reptér helyszíne idén harom alkalommal adott otthont a Hell Energy Orszagos Drift Bajnoksag versenyeinek. A nyitó futamon, az óriasi sikerrel zarult Lóerők ejszakajan, valamint most hétvégén is több ezer néző volt kívancsi hazank legjobb drift versenyzőire. A szezonzaró drift versenyre a szakmai stab egy igen érdekes nyomvonalat almodott meg. A pontozas szempontjaból az egyik legjobban figyelt megindítast ugyanis bőven szaz feletti tempóban kezdték meg a pilótak, mely a végén egy hajtűkanyarba torkollott. A kontrollalt keresztben csúszast így egy óriasi fékezéssel is kombinalni kellett, ami a paros csatakban érdekes egymasra eséseket eredményezett. A nyomvonal sokkal inkabb technikas, mint sem gyors volt, így a kisebb lóerővel rendelkező versenyzők szamara is megnyílt a lehetőség a bizonyítasra. Nem véletlen, hogy a futam harmadik helyezettje Szantó Nikolett is inkabb a régi E30-as BMW-jét nyüstölte ezen a hétvégén, a Z4-es csúcsjarganya pedig csupan latvanyossagként díszelgett a depóban. es ha mar csúcsgép, akkor mindenképpen meg kell említenünk a NanoEnergizer Drift Team pilótajanak enekes Arpadnak Ford Mustang-jat. A csapat szerelői alig egy hét alatt rendezték újra az LS7-es Corvette motor belsejét, ami így mar bőven 600 lóerő felett teljesít. Talan nem túlzas azt allítani, hogy Európa egyik legszebben megépített drift verdajanak büszke tulajdonosa lehet Arpi, ami a palyan gyönyörű latvanyt nyújtott ezúttal is.

 
enekes Arpad Ford Mustangja a CorvetteLS7 motorral mar 600+ lóerős

A premier planba allított profi pilótak mellett a jövő nagy nemzedékéről is szót kell ejtenünk. A street kategória versenyzői is utolsó futamukat tartottak, mely komoly izgalmakat hozott, mivel többen is palyaztak a bajnoki elsőségre. Hölgyeim és uraim, most jól figyeljenek, mert a következőkben felsorolt nevek talan mar jövőre is megtépaznak jó par profi pilótat. A versenyt Erdős Gabor nyerte, aki összetettben harmadikként zart. Masodik lett a „nagydumas” Róna Péter, a dobogó harmadik fokara pedig a fiatal Sandor Adam allhatott, aki a végelszamolasban az előkelő masodik helyen zart. A street kategória drift bajnoka pedig nem mas, mint a Wekerle ASE versenyzője Pelikan Gergő, aki elsőségét annak köszönheti, hogy a zaró futamon a legjobb négy között tudott végezni.

A profi mezőny döntő versenyén 23 pilóta allt rajthoz, melyből a selejtezők utan csak a legjobb 16 folytathatta a paros csatakkal. A kvalifikaciót legjobban Varga Tamas teljesítette, őt követte Lakatos Zoltan, míg harmadik helyen végzett az E500-as Mercit terelő Szabó Szilard. A versenyzői felvonulasra a szervezők minden pilótat felengedtek, így azok, akik nem tudtak bejutni a legjobbak közé a megmaradt gumikat a közönség nagy örömére óriasi füst kíséretében tudtak elégetni. A burnout nyertese egyértelműen az SR20 Team tagja Hetyési Zsolt volt, csapattarsa Szilagyi Kalman hozza képes csak óvatos duhajként mutatkozott be a közönség előtt. Persze Kalmira még nagy feladat vart, hiszen a folytatasban a tavalyi bajnokkal, Tóth Gézaval hozta össze a sors. A Top16 legfontosabb csataja azonban a Hell Racing Team két versenyzője között zajlott, mivel mar itt eldőlhetett az összetett bajnoki elsőség sorsa. Hiaba jutott ugyanis a legjobb 8 közé sima győzelemmel az üldöző Lakatos Zoltan, ha a tabella éllovasa György Szilveszter nyer Grózinger Zsolt ellenében akkor mar övé lehetett a bajnoki cím. Bar a csataban Grózi nagyon jól bekezdett, talan túlsagosan is bizonyítani akarta, hogy jobb csapattarsanal, így az agresszív ratapadas a végén palyaelhagyassal végződött. Ez egyben azt is jelentette tehat, hogy György Szilveszter megnyerte az idei drift bajnoksagot.

 
György Szilveszter követőként mar óriasi előnnyel autózhatott a bajnoki cím varomanyosaként

A masik fontos kérdés az volt, hogy vajon a remek formaban versenyző Zentai testvérpart ki fogja megallítani a menetelésben. Az egyedi építésű hatul kaparós Focus volanja mögött Zentai Sandor az első körben Zalabai Zsoltot gyűrte le, míg Zentai Attila Rózsa Andras megforgasa utan jutott a legjobb 8 közé. Attila a folytatasban Tóth Gézat kapta ellenfélként, aki Szilagyi Kalman kiverésével hangolódott a csatara. Bar a küzdelem szoros volt, a bírók Attilat hoztak ki győztesként, és mivel egy agon volt tesójaval, mar sokan a mariapócsi testvérharc visszavagójara készültek. Varga Tamas „Puci” viszont gondoskodott róla, hogy ne így legyen, mivel egy gyönyörű kiélezett csataban felül tudott kerekedni Zentai Sandor ellenében. A legjobb négy között Attila revansot vehetett volna, azonban Puci Őt is kiejtette, így mar a döntőben varhatta ellenfelét.  

 
Hiaba élt a palyan a Focussal versenyző Zenta Sandor,
Varga Tamas „Puci” ezúttal legyőzte őt

A masik agon az elkeseredett Lakatos Zoltan alias LakyBoy szintén csapattarsat Szantó Nikolettet kapta ellenfélként. Az összpontosítas Zolinal lathatóan nem volt mar az igazi, így meglepő módon megforgott, ami Niki sima tovabbjutasat jelentette. György Szilveszter ellenben örömében lazulhatott Szabó Szilard ellen, és bar felszabadultan próbalt tovabb menetelni, Szilard megakadalyozta abban, hogy dobogós helyezéssel koronazza meg bajnoki címét. Az elődöntőben Niki sem tudta megallítani Szilard lendületét, így a bronz csataban vigasztalódhatott Zentai Attila ellenfeleként. A harmadik hely sorsa szoros csatat hozott, és végül Szantó Nikit hoztak ki győztesként, a döntőben pedig Varga Tamas bizonyította, hogy összpontosítasa újra a régi és a tudasa egy cseppet sem kopott. Puci nagyon megérdemelte mar ezt a futamgyőzelmet, raadasul a Federal különdíjat is bezsebelte, mivel a nap legszebb paros csatajat is Ő produkalta ezen a hétvégén.

 
A döntőben sem spórolta el agresszív tamadasat Varga Tamas

2012.évi Hell Energy Orszagos Drift Bajnoksag PRO Kategória V. forduló (Döntõ) eredménye Tököl Szeptember 23.

1    Varga Tamas
2    Szabó Szilard
3    Szantó Nikolett
4    Zentai Attila
5    Lakatos Zoltan
6    György Szilveszter
7    Zentai Sandor
8    Tóth Géza
9    Szilagyi Kalman
10    Zalabai Zsolt
11    Galacs Gabor
12    Grózinger Zsolt
13    Rózsa Andras
14    Porkolab Péter
15    Szili Krisztian
16    Simon Csaba

2012.évi Hell Energy Orszagos Bajnoksag Pro kategória végeredménye:

1.    György Szilveszter 128 pont
2.    Szabó Szilard    117 pont
3.    Lakatos Zoltan    113 pont
4.    Zentai Sandor    100 pont
5.    Porkolab Péter    97 pont
6.    Zalabai Zsolt    97 pont
7.    Varga Tamas    88 pont
8.    Ladi Attila    83 pont
9.    Szilagyi Kalman    83 pont
10.    Szantó Nikolett    82 pont
11.    Tóth Géza    80 pont
12.    Grózinger Zsolt    74 pont
13.    Zentai Attila    68 pont
14.    enekes Arpad    65 pont
15.    Szili Krisztian    64 pont
16.    Zahuczki Zsolt    61 pont
17.    Galacs Gabor    56 pont
18.    Smidéliusz Balint 51 pont
19.    Fehér Zsolt    36 pont
20.    Temesvari Péter    35 pont
21.    Rózsa Andras    34 pont
22.    Hetyési Zsolt    29 pont
23.    Korin Gabor    27 pont
24.    Dely Domonkos    20 pont
25.    Szõlõsi Tibor    15 pont
26.    Kalydy Tamas    13 pont
27.    Nagy Gergely    11 pont
28.    Varga Attila    11 pont
29.    Simon Csaba    9 pont
30.    Szegesdi Gabor    8 pont
31.    Adam Frank    6 pont