A hidzsáb miatt vetkőztek a lányok

image

Az ukrán FEMEN magukat feministának tartó tagjai a cicijükkel szerették volna rávenni a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy kiálljon a muszlim sportolónőkért.

A nők jogaiért szoft pornóval küzdő FEMEN csoport ismét ledobta a textilt. Néhány tagja ezúttal Londonban gyűlt össze, a Tower-híd közelében tüntettek. A NO SHARIA (cicit) fedő nevű akciójukkal arra akarták felhívni a figyelmet, hogy az iszlám törvénykezést (sariát) szigorúan követő muzulmán országokban még mindig el vannak nyomva a nők.

A rendőrök gyorsan véget vetettek a megmozdulásnak, összegyűjtötték és elvitték a hölgyeket. A FEMEN szerint a NOB (Nemzetközi Olimpiai Bizottság) akkor tudna nyomást gyakorolni az iszlám országokra, ha kitiltanák a sportrendezvényről a sportolóikat.

Nem, igen, nem, igen

A NOB és a szaúdi szervezete között az ötkarikás játékok előtt teljes volt az adok-kapok. Előbbi figyelmeztette, ha nem szerepelhetnek azok a női sportolók, akik jogot szereztek az indulásra, akkor kizárja a tagországai közül. A szaúdiak az első körben engedelmeskedtek is, aztán mégis bejelentették, hogy nem engedik el a sportolókat. Aztán mégis el.

A megnyitón a szaúdi versenyzőnők tradicionális kosztümben és hidzsábban jelentek meg. A küldöttségben három nő szerepel, kettő cselgáncsban, egy pedig a 800 m-es síkfutásban érdekelt.

Használható-e a fejkendő?

Nem volt zökkenőmentes amúgy az első szaúdi nő tatamira lépése. Vodzsan Ali Szeraj Abdulrahim Saherkaninak megtiltották, hogy fejkendőben lépjen tatamira a londoni olimpia cselgáncstornáján. Az eset nagy port vert fel, a szervezők először nem engedélyezték a sportolónak, hogy fejkendőt viselve kezdje meg mérkőzését.

Aztán megegyezés született, amelynek értelmében mégis engedélyezték számára, hogy hidzsábban küzdjön. Saherkani előzőleg kijelentette, hogy nem fog tatamira lépni, ha nem viselhet fejkendőt. A bírák korábban arra hivatkozva tagadták meg a hidzsáb viselését, hogy az veszélyes a szőnyegen.

A szaúdi nőknek nemcsak azért kell nagyot harcolniuk, hogy ott lehessenek a világ legnézettebb sporteseményén. Hanem azért is, hogy ott ne láthassák őket.

Forrás: manna.ro

Megosztás:
Share: