Az élsportra fókuszálva 11 sportágat kezel kiemelten, de a sport egész területét átfogja a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által pénteken, a Londonban zajló ötkarikás játékokon bemutatott sportfejlesztési koncepció.
Borkai Zsolt szerint „jó és színvonalas anyagot”” állított össze Szabó Bence sportigazgató és csapata. Az MTI kérdésére a MOB elnöke elmondta, reméli, hogy nagyon rövid időn belül döntés születik arról, a kormány mikor és milyen módon tudja finanszírozni a Sportfejlesztés irányai és területei című tervet, amely nyolc évre szól.
„A koncepció bemutatja a jelenlegi helyzetet, kijelöli azokat a kapcsolódási pontokat, amelyeken keresztül a magyar sport fejlődni képes” – mondta Borkai Zsolt, jelezve, hogy a olimpiai sportágak ugyan zászlóshajók, de a koncepció érinti a nem olimpiai sportágakat, a fogyatékosok sportját, a szabadidősportot és a diáksportot is.