Sosem titkoltam a vízisportokkal meglévő szimpátiámat. Valamikor, réges-régen a kenuzással is megpróbálkoztam, miután kajakot nem adtak alám a csepeli sporttelepen. Újságíróként az evezősöknél kötöttem ki a Sydney-i olimpiát követően, miután az ott szerepelt két, magyar egység (Pető Tibor – Haller Ákos, illetve Remsei Mónika – Alliquander Anna) előfutamain egyetlen tollforgatóként voltam jelen, s összefutottam Dávid Imre, akkori elnökkel, aki mára örökös tiszteletbeli elnökké minősült át.
Az óta sok száz cikket írtam az evezősökről, s természetesen nem mindegyik aratott osztatlan sikert a meglehetősen elfogult sportágbeli kritikusaimnál. A legnagyobb vihart az előzetesen óriási (ön)reklámmal rajtolt, a pekingi olimpián végül csak a 14. helyen végzett Varga Tamás – Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpárevezőssel kapcsolatosan onnan, a helyszínről, a C-döntő után azonnal megírt elemzésem kavarta. Azért mindmáéig sokan orrolnak rám, pedig minden sorát ma is vállalom. Ráadásul az élet – sajnos – megint engem igazolt, hiszen a londoni, újabb nekifutás – megint elég nagy, és kevéssé indokolt reklámot követően – nem valami fényesre sikeredett, 11. hely lett belőle.
A cikk folytatódik..! kattintson ide!
