Férfi kosárlabda Eb-selejtező – Az osztrákok ellen győzelem a cél

image

Kedden az osztrákok elleni Európa-bajnoki selejtezőn nyernie kell a magyar férfi kosárlabda-válogatottnak Rátgéber László szövetségi kapitány szerint.

    „Ha ki szeretnénk jutni a kontinensviadalra, ezen a találkozón mindenképpen győzni kell, mivel nagyon nehéz helyzetbe kerülnénk, ha most hazai pályán kikapna a csapat” – mondta pénteken a szombathelyi sajtótájékoztatón a szakvezető.
    Múlt szerdán a kvalifikációs sorozat első, ukrajnai összecsapásán a magyarok 77-71-re alulmaradtak a házigazdákkal szemben, de Rátgéber úgy vélte, a vereségnek nem lenne szabad komoly nyomokat hagynia játékosaiban, a hibákat ki kell javítani és mint mindig, most is a következő feladatra kell összpontosítani.
     A szövetségi kapitány hozzátette: az osztrákok elleni sikerhez az utolsó pillanatáig tartó fegyelmezett, szervezett játékra, pontosan kidolgozott támadásokra és agresszív védekezésre lesz szükség.
    „Az ukránok ellen jól játszottunk, elégedett voltam a játék minőségével, most játszunk akár rosszabbul, de nyerjünk” – jelentette ki Rátgéber, aki kiemelte, a hazai pálya, a szurkolók biztatása sokat segítheti a csapatnak a kulcspillanatokban.
    Az osztrákok elleni találkozó Szombathelyen 19 órakor kezdődik. A csoportokból az első két helyezett, illetve a négy legjobb harmadik vehet részt a 2013-as szlovéniai Eb-n.

Megosztás:
Share: