Dombi Rudolf és Kökény Roland, vagyis az első magyar olimpiai bajnok páros K-2 1000 méteren. A fiúk mosolygósak, sármosak, határozottak, és szívesen válaszoltak a kajakkenusport.hu kérdéseire.
Hány autogramot osztottak ki már?
Kökény Roland: Rengeteget, fogalmunk sincs róla mennyit.
Mondhatjuk azt, fárasztó londoni napok után még fárasztóbb napjaik vannak idehaza?
Dombi Rudolf: Nem egyszerű minden felkérésnek megfelelni, de igyekszünk. Tisztában vagyunk vele, hogy egy olimpiai siker ilyen figyelemmel jár együtt.
Vissza tudják magukban pörgetni a nagy pillanatot?
Kökény Roland: Persze. Nem lehet elfelejteni, ráadásul jó párszor visszanéztük már a felvételt Rudival. Az a jó ebben az egészben, hogy tökéleteset alkottunk, olyan volt a döntő, amilyennek megálmodtuk.
Hajszálon múlott, hogy a portugálok ne vegyék el az álmukat. A kajak versenyek egyik legnagyobb ütközete volt az önöké.
Kökény Roland: Jó, hogy mondja. en igazából semmit sem érzékeltem a portugálokból, csak a célban láttam, hogy mennyire örülnek.
Dombi Rudolf: en azért fogtam őket valahogy, de reméltem, hogy a második helyüknek örülnek ennyire.
Ha önök kerülnek szóba, az első kérdés mindig az, meddig láthatjuk még ezt a párost.
Dombi Rudolf: Kökszi, ez a kérdés neked szól.
Kökény Roland: Egy évet még biztosan vállalok. Aztán úgy gondolom, leteszem a lapátot. Közelebb vagyok már a negyvenhez, nem hiszem, hogy lenne bennem még egy olimpia. Ez volt a nagy álmom, és így a pályám vége felé sikerült is megvalósítani. Bebizonyítottam, hogy nem is vagyok olyan rossz versenyzőtípus.
Dombi Rudolf: De nem ám. Kétségbe is estem, hogy találom majd meg Roli utódját. Emberileg is nagyon jól megtaláltuk a hangot, és ez mindkettőnk számára nagyon fontos.
es most mi következik?
Dombi Rudolf: Pihenés. A barátnőmmel Verrasztó Evelynnel a Balatonra megyünk, majd elutazunk a tengerhez egy-két hétre.
Kökény Roland: en Ukrajnába megyek raftingolni. Az egyik nevelőedzőm, Veres István szervez túrákat a Prut-folyóra. Már korábban is szerettem volna részt venni a túráján, ám ő azt mondta, sosem bocsátaná meg magának, ha az ő lelkén száradna a londoni aranyérmem. Szóval bepótolom azt, amit korábban kihagytam.
Ha ki kellene emelni valakit, kinek köszönhetik ezt a sikert?
Dombi Rudolf: Természetesen az edzőnknek, Szilárdi Katalinnak, és én személy szerint dr. Fischer Miklós pszichológusnak.
Kökény Roland: Kati mellett megemlíteném esztergomi edzőmet, Pjatacsuk Vitalijt és a szponzoromat, Kóbor Miklóst is. Nélkülük ez a projekt nem jött volna össze.
További információ: www.kajakkenusport.hu
