Férfi kézilabda BL – A La Rioját kapta a Veszprém, a Löwent a Szeged

image

Az MKB-MVM Veszprém a spanyol La Rioját, a MOL-Pick Szeged pedig a német Rhein-Neckar Löwen csapatát kapta ellenfélnek a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi, bécsi sorsolásán.

    Az első mérkőzéseket március 11. és 15. között rendezik, a visszavágókra március 18. és 22. között kerül sor. A kiemelés alapján mindkét magyar csapat otthon játszhat a második összecsapáson.
    A csoportelső Veszprém – amely az előző idényben bejutott a négyes döntőbe, és most is oda szeretne kerülni – egy másik csoportból érkező negyedikkel kerülhetett össze, így kaphatta volna akár a címvédő német Flensburg-Handewittet vagy a dán Aalborg együttesét is. Ennek tükrében és az előzetes veszprémi vélemények alapján a BL-újonc spanyol La Rioja kedvező ellenfélnek számít.
    Mikler Roland, a szerdai, breszti SEHA Liga-mérkőzésre utazó veszprémiek kapusa az NSO Tv-nek elmondta: úgy érzi, elégedettek lehetnek a sorsolással, és a La Rioja ellen is ugyanúgy készülnek, mintha bárki mást kaptak volna.
    „A továbbjutás kötelező, de még ennél is nagyobb céljaink vannak idén” – tette hozzá Mikler.
    Jaime Luis González Gutiérrez, a 150 ezer lakosú Logrono csapatának, a La Riojának ügyvezetője a Telekom Sporthír Szolgálatnak azt mondta: már a sorsoláson eldőlt a sorsuk, a Veszprém jelenleg Európa, egyben az egész világ egyik legjobb klubcsapata, amely idén is eljuthat a kölni Final Fourra. 
    „Számunkra már az is dicsőséget jelent, hogy a csoportunkból tovább tudtunk jutni. Kis csapat vagyunk, rövid történettel, és azt is ki kell mondanom, hogy az erőviszonyok alapján a 16 között mi állunk a sor végén” – mondta Gutiérrez, hozzátéve: nincs nagy súly a vállukon, ezért felszabadultan és nagyon lelkesen fognak hazai pályán és idegenben is játszani.
    A tavaly EHF Kupa-győztes Szeged második volt csoportjában, neki egy másik csoportbeli harmadik jöhetett ellenfélnek, és a lehetségesek közül megkapta a legkomolyabb riválist, a Bundesliga második helyén álló Rhein-Neckar Löwent – jóllehet a horvát RK Zagrebbel vagy a lengyel Wisla Plockkal is összesorsolhatták volna. 
    Juan Carlos Pastor, a Tisza-partiak spanyol vezetőedzője a klub honlapjának elmondta: el kell fogadniuk, hogy a lehető legerősebb ellenfelet kapták meg a legjobb 16 között. 
    „Fontos lesz az idegenbeli találkozó, mert a Löwen otthon igazán veszélyes. Ha jó játékkal sikerül előrukkolnunk, a visszavágón a fantasztikus hangulatot teremtő szegedi szurkolókkal kiharcolhatjuk a továbbjutást” – mondta Pastor.
    Szűcs Ernő Péter, a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóságának elnöke osztja a spanyol tréner véleményét: „A továbbjutás két meccsen dől el. A berlini EHF Kupa négyes döntője előtt senki nem adott egy fabatkát sem nekünk, hogy megnyerjük a viadalt, mégis sikerült. Ők is emberek, mint mi, ezt kell megoldanunk, ami nem könnyű, de állunk elébe.”
    Vadkerti Attila csapatkapitány szerint – utalva a két klub kabalaállatára – a bika és az oroszlán találkozik, ugyanakkor a cél nem változott, szeretnének a nyolc közé jutni, noha komoly kihívás előtt állnak.
    „Egyelőre a magyar bajnoki meccsekre készülünk, szeretnénk újból jó formába lendülni, önbizalmat szerezni, mert a Löwen ellen ez nagyon fontos lesz. Láttuk, hogy otthonukban megverték a Veszprémet, láttuk, hogy a Vardar viszont legyőzte őket.” – fogalmazott.
    Már a nyolcaddöntőben megismétlődik a tavalyi döntő, mivel a címvédő Flensburg – amely csak negyedik lett csoportjában – találkozik a THW Kiellel, vagyis a 2014-es Final Four résztvevői közül egy egészen biztosan hiányozni fog a végjátékból.
    A tavaly harmadik Barcelona a szegedi csoportból érkező dán Aalborgot kapta, míg a mezőny egyetlen százszázalékos együttesére, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Talant Dujshebaev által irányított lengyel Kielcére a francia Montpellier vár.
    A Nagy Kornéllal felálló Dunkerque francia házirangadót vív a PSG-vel – ahonnan Császár Gábor éppen a múlt héten távozott -, a komoly skalpokat (Barcelona, Flensburg) begyűjtő lengyel Wisla Plock a macedón Vardar Szkopjével, míg a Zagreb a dán Koldinggal mérkőzik.
        
    A nyolcaddöntő párosításai:
La Rioja (spanyol) – MKB-MVM VESZPReM
Rhein-Neckar Löwen (német) – MOL-PICK SZEGED, 
Montpellier (francia)-Kielce (lengyel)
Aalborg (dán)-Barcelona (spanyol)
Flensburg-Handewitt (német) – THW Kiel (német)
Dunkerque (francia)-PSG (francia)
Wisla Plock (lengyel)-Vardar Szkopje (macedón)
RK Zagreb (horvát)-Kolding (dán)

    Az első mérkőzéseket március 11-15., a visszavágókat március 18-22. között rendezik.
    A negyeddöntők sorsolása március 24-én lesz, itt az első felvonást április 8-12., a visszavágókat pedig április 15-19. között játsszák. Az elődöntő sorsolását április 21-én tartják. A négyes döntőnek május 30-án és 31-én Köln ad otthont.