Számtalan remek F1-es versenyt produkált már Spa-Francorchamps, most azokat gyűjtöttük össze, ahol a pilóták a legjobbat nyújtották egy-egy győzelem, vagy dobogós helyezés érdekében.
1956 – Kerék repül, sprint a boksz felé, harmadik hely
Röviden és velősen ezt produkálta Stirling Moss az ’56-os Belga Nagydíjon, pedig sokáig még a győzelemre is esélye volt. A futam elején, öt körön keresztül vezetett, aztán még ennyi ideig autózott a második helyen a feltartóztathatatlan Juan Manuel Fangio mögött. Ekkor azonban beütött a krach, a Maserati elhagyta bal hátsó kerekét az Eau Rouge után, Moss viszont biztonságosan le tudta parkolni autóját. Az brit nem volt rest, visszaszaladt a bokszba, átvéve Cesare Pedrisa autóját, amivel egészen a harmadik helyig száguldott – az igazsághoz hozzátartozik, hogy Fangio végül feladta a versenyt erőátviteli hiba miatt.
1963 – A skót zseni egyik legnagyobb diadala
A rajt előtti eső alapjaiban határozta meg a verseny képét, hiszen az első világbajnoki címe felé száguldó Jim Clark a nyolcadik helyről kapásból az élre ugrott, ahonnan már vissza sem nézett. Nem is kellett, ugyanis még akkor is a legjobb köröket futotta, amikor még erősebben ömlött az égi áldás. Clark a végén mindenkit lekörözött, Bruce McLarent kivéve, aki még így is majdnem öt percet kapott a skóttól. K.O…
1968 – Bruce McLaren, a szerencse fia
A pole-ból induló Chris Amon egy körig bírta az élen, a nyolcadikban aztán búcsúzott a mezőnytől. Valami biztos lehetett a levegőben, hiszen ő már a hetedik kieső volt, de a csillaghullás ezután következett: a 11. körben Surtees kiállni kényszerült az élről, akitől Hulme örökölte meg a vezetést. Az új-zélandi alatt sem bírta a technika, igaz, csak azután adta fel a versenyt, hogy alulmaradt a Stewarttal vívott párharcban. A skót fél perccel vezetett a hatodik helyről induló McLaren előtt, de az utolsó körben porzó tankkal húzódott félre. Egyrészt örömteli volt a diadal, mert ez lett a Kiwi saját néven futó csapatának első győzelme, saját maga viszont utoljára állt a pódium legfelső fokán.
1992 – Első sor a rekordok könyvében
Egy évvel bemutatkozása után Michael Schumacher első diadalát szerezte, ahol nem előzött hatalmasakat, nem tornázta fel magát a mezőny végéről, egyszerűen tanúbizonyságot tett kiváló taktikai érzékéről vizes körülmények között, ahol a háromszoros világbajnok még csak dobogóra sem tudott állni. A mezőny nagy része ugyanis kereket cserélt, amikor esni kezdett az eső, a brazil viszont kint maradt, de végül ő is a váltás mellett döntött. Amikor száradni kezdett, Schumaher kicsúszott, visszatérése után pedig egyből kereket cserélt – ez hozta meg számára a győzelmet, hiszen a domináns Williamsek csak később reagáltak, asszisztálva egy szavakkal aligha leírható karrier kezdetéhez.
1997 – Megint eső… és megint Schumacher
Semmi sem bizonyítja jobban a Mester kvalitásait, mint a ’97-es Belga Nagydíjon az 5. és a 13. között eltelt időszak. A vizes pályán, biztonsági autó mögül rajtoló mezőnyben Schumacher egy kört töltött Villeneuve és Alesi mögött, az ötödikben mindkettejük mellett elment, fél kör alatt pedig 5,8 másodpercet vert a kanadaira. Az aktuális második helyezett Alesi volt a 13. kör végén – 67 másodperccel Schumacher mögött… aki végül slickeken már spórolt, és „csak” 26 szekundummal ért célba Giancarlo Fisichella előtt.
1998 – Előkerült Damon Hill
Miután a ’97-es Magyar GP-n elveszett, egy teljes évig elő alig látta valaki, olyan gyatra teljesítményt nyújtott 1998-ban a Jordannel. Spában mégis megvillantotta oroszlánkörmeit, a harmadik helyre kvalifikálva. Az első – igen, a 13 autót magával rántó – rajt után ki tudta kerülni az orra előtt megforgó Coulthardot, és milyen szerencséje volt a restart miatt, ahol átvette a vezetést! A 8. körben kénytelen volt átadnia helyét a megállíthatatlan Schumachernek, akinek a 24. körben Coulthard mégiscsak felmutatta a stoptáblát. 1996 világbajnoka így hazavezetett az élen, némi segítséggel, ugyanis Eddie Jordan megtiltotta Ralf Schumachernek, hogy megelőzze híres csapattársát.
2000 – Az a bizonyos előzés…
Amire kár is szót vesztegetni – a felvétel úgyis többet mond minden szónál. Annyit érdemes megjegyezni, hogy Hakkinen egy megpördülés után ért vissza Schumacher mögé, az előzés előtti körben a ferraris pedig majdnem leterelte őt a pályáról.
2001 – Egy olasz, aki rajongott Spáért
Kimondva-kimondatlanul, de Giancarlo Fisichella általában remekül teljesített itt. Valószínűleg kvalitásainak, és nem a Benetton B201-es egetverő erejének hála 2001-ben jobbnak bizonyult a Hakkinennél, Barrichellónál, Williamseknél, a Jordaneknél, és a BAR-nál is – noha az év során legtöbbször a Minardikkal küzdött -, megszerezve a Benetton történetének utolsó pódiumát.
2004 – A Jégember mindenkit lefagyasztott
Kimi Raikkönen 2003 márciusa óta üldözte karrierje második győzelmét, de a 2004-es spái versenyig alig-alig került közel hozzá. Különösen igaz volt ez uniós csatlakozásunk évére, a McLaren MP4-19-ese ugyanis ultragyengének bizonyult, a Magny-Coursban bevetett B-változata viszont magabiztossággal töltötte el a wokingi gárdát. Különösen a finn pilótát, aki remek előzéssekkel, megingathatatlanul zsebelte be a spái diadalt, maga mögé utasítva a hetedik vb-címét szerző Michael Schumachert is.
2009 – Bakugrás a mezőny végéről
Ebben az évben egészen szürreális képet festett a Belga Nagydíj rajtrácsa: A pole Giancarlo FIsichelláé lett a Force Indiával, a második hely Jarno Trullié a Toyotával, a harmadik Nick Heidfeldé a BMW-vel… utóbbi kettő már a dobogóra is állt ebben az évben, ezért az ő helyük volt a kisebb meglepetés. Nem úgy Fisichelláé, aki azt a Force Indiát állította az első rajtkockába, amellyel egy kilencedik hely volt a legjobbja Monacóból. Az olasz azonban a második rajt után (a rajtbaleset miatt bejött a safety car) nem bírt Kimi Raikkönen KERS-szel felszerelt Ferrarijával, de második helyével így is beírta magát és csapatát a Forma-1 aranykönyvébe.
