Márpedig hosszútávon nem működik! – mondják sokan, és van benne igazság. És most nem is a távoli városok lakói közti tartós szerelem esélyeit latolgatom egy balatoni ismerkedést követően, hanem azt, hogy terpeszkedő digitális világunkban érkezhet-e segítség a távolból pl. egy cukkernek.
Online cipő, online cukker
Állítólag virágzik az online cipővásárlás, ami valljuk be – józan ésszel belegondolva – erősen tendál a lehetetlenhez, hiszen ha valamit biztosan próbálni kell, akkor az a Hamlet, meg a cipő, de a cipőben biztosabb vagyok! És mégis: emberek úgy vesznek online cipőt, hogy lábuk se éri a földet! És ha ez működik, akkor egy cukros “távvezérlése” segítségnyújtás a távolból s miért ne működne, merül fel jogosan a kérdés. Fontos kérdés.
Távgyógyítás
Az online felületek az orvoslásban egyre inkább létjogosultságot nyernek. (A D+ Generation is épp most fejleszt cukrosokat segítő okostelefon applikációt, ami mindig kéznél lesz, csak használni kell, ugye!) Vajon kizárólag amiatt, mert a zsebemben lapul egy eszköz ami tele van jótanáccsal, használni fogom?! Azért, mert távoli (akár virtuális) coach-om terelget a jó irányba, szót fogadok neki?
Ha igen, akkor működik a távkapcsolat. Ha nem, akkor megette a fene…
Adó és vevő
Én magam arra jutottam, hogy szolgáltatói oldalról nem probléma a hasznos tanácsok, életünket megkönnyítő app-ok összeállítása és célba juttatása! Simán tudunk távgyógyítani! Nem tévédoktoros módon ingával és “fantom műtétekkel” hanem valós kezeléssel, működő ötletekkel és személyre szabott életvezetési tanácsokkal! A távvezérlő ADÓ része kifogástalan lehet, a nehézséget a VEVŐ, a cukker jelenti. De hogy lehet ez, hiszen minden érte történik?!
Ha a zsebemben van
Igen érte. És sajnos ellene is… A vágyai, az ösztönei, a szokásai és a függőségei ellen. A mátkám elég sokszor szól rám, hogy ne nyitogassam a hűtőt. Nem szeretem érte, de igaza van, nem kell nassolgatni óránként… “Értem” mondja, de én “ellenemnek” érzem. Nem a zsebemben van, nem tudom lehalkítani, kikapcsolni és még így is sokszor rántom meg a vállam, hogy “jól van már, ennyi még bele kell, hogy férjen!”
A fekvőrendőr
Hányszor próbál a közvetlen környezetünk is terelni minket jó irányba: “azt már nem kéne meginni, nem kéne megenni, mára legyen ennyi elég a munkából, többet kellene mozognod” stb… Gondoljuk meg, ha ezek a hangok egy kis kikapcsolható eszközből jönnének, vagy egy távoli személy próbálna online igazgatni minket, mekkora eséllyel csuknánk be a hűtőt, tennénk le a poharat, hagynánk abba a munkát, vagy vennénk fel a futócipőt. Valójában saját magunk fekvőrendőrei vagyunk. Mi tesszük rögössé a saját utunkat, ami érthető, hisz emberek vagyunk. Keresztbe fekszünk saját magunknak, ez már csak ilyen.
De ha ez így van, akkor miért próbálkozom mégis?
Idő kell
Egyszerű. Türelmes vagyok. Pont fordítva van ez, mint a szerelemben! Ott a távkapcsolat csak rövidtávon működik, hosszútávon nem nagyon szokott. Itt, a cukkerek világában a rövid távot elfelejthetjük, idő kell ahhoz, hogy megtanuljunk figyelni a távoli hangra, hogy ne vágjuk zsebre, ha olyat mond, ami lemondásra szólít fel! Meg kell tanulnunk úgy szeretni magunkat, ahogy a gyerekeinket szeretjük: nem mindig szükségleteinket kielégíteni, hanem az érdekeinket szem előtt tartva.
Kicsit olyan ez, mint a hit: elbújhatunk a távoli hang elől, de önmagunk elől soha.
Én abban hiszek, hogy ennek a megéléséhez idő kell, önmagunk szeretetéhez idő kell, hogy tudjunk szigorúak lenni magunkkal szemben egy cél érdekében, ahhoz aztán pláne! De előbb utóbb rá kell ébrednünk arra, hogy nem másnak teszünk szívességet azzal, ha hagyjuk magunkat az online-unknál fogva vezetni!
Addig meg távolról kapjuk az ötleteket, a motivációt, a tanácsokat és persze a türelmet. És nem csak azt, hogy “mit ne”, hanem azt is, hogy “mit, hogyan, és… “
Azt hiszem, ez online-távolságból sem rossz ötlet!
