Hamilton: Mindig volt válaszom Nicónak

F1

2015. augusztus 23. vasárnap, 15:47

A 80. F1-es dobogós helyezését szerző világbajnokot egy percig sem tudta megszorongatni csapattársa, aki szebb folytatásban reménykedik, a dobogón mégis Grosjean volt a legboldogabb.

Lewis Hamilton győzelme csak néhány pillanatig forgott veszélyben, amikor Nico Rosberg a virtuális biztonsági autó után 2 másodpercre került hozzá, s bár a végső különbség is ennyi lett, a német versenyző nem tudta felvenni a versenyt idei hatodik győzelmét szerző csapattársával. Noha mindketten elégedettek voltak a dobogón (Rosberg érthetően kevésbé), a legboldogabb a 2013-as Indiai Nagydíj után pódiumra lépő Romain Grosjean volt, aki – az interjúkat készítő David Coulthard szavaival élve – a legnehezebb időkben sem felejtett el mosolyogni.

„Lenyűgöző volt a közönség, az egész pálya tele volt drukkerekkel, akiknek köszönettel tartozok azért, hogy eljöttek” – mondta Hamilton. „Az én hétvégém is fantasztikus volt, a csapat nagyszerű munkát végzett, a bokszkiállások során szintén, az egész olyan volt, mint egy álom. Nico végig remekül teljesített, de a legtöbbször tudtam rá válaszolni – az autóm jól működött, ahogyan a gumik is, igaz vigyázni kellett rájuk. Különösen a végén, amikor láttam, hogy valaki defektet kapott, óvatosabb lettem, így az utolsó két körben Nico ismét közelebb tudott kerülni. Összességében irányításom alatt tartottam a versenyt, amihez a csapat nagyszerű segítséget nyújtott.”

„Nagyon korai még a világbajnoki címről beszélni, de ahogyan mondtam korábban is, az a fontos, hogy a pole-pozíciókat győzelmekre váltsuk, és remélem, hogy ma egy jó sorozat kezdődött el ezzel. Már nagyon várom a következő versenyeket, és remélem, hogy az itteni rajongókat máshol is láthatom majd” – tette hozzá a kétszeres világbajnok.

Nico Rosberg elrontott rajtja után hamar felzárkózott a második helyre, onnan azonban már nem tudott előrébb lépni. „Valamit nagyon eltoltam a rajtnál, igazán bosszantó volt. Azt követően viszont végig a határon autóztam, az autó pedig remekül teljesített, köszönet érte a csapatnak. Lewis nagyszerű munkát végzett, megérdemelte a győzelmet, én pedig hiába adtam bele mindent, nem volt elég. Nemsokára hazaindulok, mert bármelyik pillanatban megérkezhet az első gyerekünk, ez pedig izgalmas időszak számomra.”

Romain Grosjean először franciául köszöntötte a közönséget, majd kitért a zseniálisan alakuló versenyére is. „Hihetetlen hétvégénk volt, és a jól sikerült időmérő után hiába kaptunk büntetést, a futam is remekül alakult. Hittünk benne, hogy a dobogóra állhatunk, a csapat nagyon keményen dolgozott, egyáltalán azért, hogy ma itt tudjunk lenni. Bármikor rajtolok Spában, mindig eszembe jut a 2012-es verseny, de ma dobogóra tudtam állni, tízedik alkalommal, ami olyan, mintha a versenyt nyertük volna meg.”

Forrás: www.formula.hu – RSS