„Nem a két szép szeméért tartottuk meg Kimit”

F1

2015. augusztus 25. kedd, 12:17

Kimi Raikkönen közismert népszerűségi indexe semmilyen hatással nem volt a Ferrari azon döntésére, hogy meghosszabbították a finn szerződését, aki a csapatfőnök szerint tökéletesen beleillik a közegbe.

A finn jövőre hatodik szezonját kezdheti meg a Ferrari versenyzőjeként, miután hosszas találgatásokat követően a csapat bizalmat szavazott neki 2016-ra is. Kétségtelenül népszerű döntés volt ez Maurizio Arrivabene alakulatától, hiszen Raikkönen már talán egy évtizede a legnagyobb rajongótáborral rendelkezik a mezőny tagjai közül, amit nemrég a versenyzők érdekvédelmi szervezete által végzett közvélemény-kutatás számokkal is alátámasztott.

raikkonen vettel

A csapatfőnök azonban hangsúlyozza, Raikkönen szakmai eredményein kívül semmi más nem befolyásolta őket abban, hogy még egy évre magukhoz láncolják a finnt.

„A GPDA tĂ©nyleg egy komoly Ă©s körĂĽltekintĹ‘ kutatást vĂ©gzett arrĂłl, hogy melyik versenyzĹ‘ket kedvelik legjobban a rajongĂłk, Ă©s Kimi itt az elsĹ‘ helyen vĂ©gzett. De persze nyilvánvalĂł, hogy nem emiatt tartottuk meg Ĺ‘t, Ă©s nem is a kĂ©k szemei vagy a szĹ‘ke haja miatt” – oszlatta el a kĂ©telyeket Arrivabene. „AzĂ©rt hosszabbĂ­tottunk vele, mert amikor egy megfiatalĂ­tott csapatot állĂ­tunk össze, meg kell találnunk a megfelelĹ‘ egyensĂşlyt. Kimi egy világbajnok, Ă©s nagyon jĂł párost alkot Sebbel, remekĂĽl hozzájárulva a csapat fejlĹ‘dĂ©sĂ©hez.”

A bejelentést követően olyan találgatások is megjelentek, hogy a mezőny egyik legjobban kereső versenyzőjének számító Raikkönent a csapat csak azzal a feltétellel tartotta meg, ha kevesebb fizetést is elfogad 2016-ra. Arrivabene ezt a vélekedést azon megállapításával próbálta cáfolni, miszerint egy élsportolón semmiképp sem lehet spórolni.

„Vannak gazdaságos repĂĽlĹ‘járatok, de egy bizonyos szint fölött Ă©n mĂ©g sohasem láttam gazdaságos versenyzĹ‘ket. Ugyanez Ă©rvĂ©nyes a futballistákra Ă©s a legjobb atlĂ©tákra bármelyik szakágban” – mutatott rá. 

Forrás: www.formula.hu – RSS

Megosztás: