Bajban az egykori szerb sztárklub – Már a kiesés elkerülése ellen küzd a csapat

2014-2015 Radnicki Kragujevac02

A Radnicski tegnap elszenvedte ötödik vereségét is a Regionális Ligában, ezzel az A-csoport utolsó helyére esett vissza. A nem is olyan régen Európa egyik legerősebb csapata, most elég nagy bajba került, van-e ennél lejebb?

2014-2015 Radnicki Kragujevac02

Elmúltak a dicső napok

Hol vannak már azok az idők, amikor a Radnicski Kragujeváctól rettegtek a csapatok? Emlékezhetünk 2012-ben feljutott a szerb elsőosztályba, ekkor olyan sztárokkal erősített, mint Zlokovics, Burics, Filipovics majd szabadkártyával elindult és meg is nyerte az Euro Kupát az együttes. 2014-ben a Bajnokok Ligája döntőjébe is bejutottak, de a Barceloneta megállította őket. Ezek után elkezdett széthullani a csapat. A nagyágyúk távoztak. Tavaly pedig bár ott voltak a legrangosabb európai kupaporondon, de már annyira nem volt pénz, hogy Reccóban a csapat volt játékosa, Filip Filipovics fizette a vacsora utáni számlát.

A Radnicski a Regionális Ligában a kiesés ellen küzd!

A csapatot idén megpróbálták összerántani. Egyedül a jövőre negyvenedik születésnapját ünneplő szerb hálóőr, Denis Sefik maradt hírmondónak és testesíti meg a rutint. De a csapat a Regionális Liga A-csoportjában sem tudja megállni a helyét, hiszen hét meccséből öt vereség mellett két döntetlenje van. Tegnap ráadásul egy igen fontos, kiesési rangadót bukott el a Vojvodina ellen. Az együttes a záróakkord előtt még vezetett 8-6-ra, innen bukta el a találkozót 8-9-re.

Van-e ennél lejebb?

Mondhatnánk, hogy van. A Regionális Liga A-csoportjának utolsó helyezettje a szezon második felét a B-csoportban tölti majd. De nem menjünk ennyire előre. Egy biztos, nem aa közeljövőben láthatjuk a Kragujevácot Európa élcsapatai között.

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS