István bácsi – mindenki így hívja a gyerekek és a szülők kedvenc dzsúdó (cselgáncs) oktatóját. Megjelenése tekintélyt parancsoló, de látszik, hogy nem csak szigorú tud lenni, hanem egy kenyérre kenhető nagypapa is. Két csípőprotézise van, de büszkén és gyorsan szedi a lábait, amikor edzés után helyet keresünk, hogy elmesélhesse történetét.
„Nagyon hirtelen jött a fájdalom, egyik nap még semmi bajom nem volt, a másik nap már úgy fájt a bal lábam, hogy alig tudtam járni. Kiderült, hogy elkopott a porc a csípőmben. Elmentem vizes gyógytornára, de már olyan mértékű volt a baj, hogy semmit sem segített. A Honvéd Kórházba kerültem, ott megvizsgált egy orvos, és a röntgenfelvétel láttán megkérdezte, hogy akkor melyik lábam műtsék? Nem értettem a kérdést, hiszen nekem csak a bal lábam fájt, de ő azt mondta, hogy mind a kettőnél jelentős a kopás, így a másikat is hamarosan meg kell műteni.”
Fájdalmas út a műtétig
„Persze előbb még meg kellett élni az első műtétet, amire egy kerek évet vártam. Bottal kezdtem, és a műtét előtt már mankóval is nehezen jártam. Amikor 2013 júniusában végre elérkezett a műtét napja, közölték, hogy az orvosom most három hónapra elutazik Afganisztánba, így csak utána tud megműteni. Akkor már annyira fájt, hogy csorogtak a könnyeim, mondtam, hogy én nem bírom ki addig. Megkönyörültek rajtam, és átirányítottak Gáspár doktorhoz. Nagyon örülök, hogy így alakult, mert remek szakemberhez kerültem!
Nem kértem altatást, úgyhogy egész műtét alatt ébren voltam, látni nem láttam semmit, mert egy zöld leplet raktak elém. Kicsit olyan volt, mintha egy építkezésen lennék, ahol kalapálnak, falat vésnek, fűrészelnek. Másfél óra alatt túlestem rajta, és bizony másnap már fel kellett állnom, és járnom kellett. Akkor iszonyatosan fájt, olyan volt, mintha tépnék a varratokat, de aztán egyre jobb lett, és az a hosszú ideje kínzó fájdalom végre a múlté lett. Legalábbis a bal lábam estében… Addigra ugyanis tényleg elkezdett fájni a jobb lábam is, úgyhogy – ahogy az orvos jósolta – kiírtak a következő műtétre, amire egy újabb évet kellett volna várni. Azonban másként alakult, akkoriban ugyanis rengeteget foglalkozott a sajtó a végeláthatatlan hosszúságúra duzzadt várólistákkal, így végül minden nagyobb kórháznak adtak plusz műtéti lehetőségeket, aminek következtében nyárról tavaszra csúszott előre a műtétem. Érdekes volt, hogy a jobb lábam már a műtét követő napon se fájt.”
Vissza a cselgáncshoz
„Most már túl vagyok az egyéves kontrollon, és bátran mondhatom, hogy minden rendben van. Nagyon hiányzott a mozgás a műtétek két évében. Régóta cselgáncsozom, ez lett a hobbim, mondhatjuk, hogy a szenvedélyem, mindig rengeteg örömet okozott, főleg a gyerekek oktatása edzőként. Versenyezni sokáig nem versenyeztem, úgymond öreg fejjel vágtam bele az első ilyen megmérettetésbe, hat évvel ezelőtt egy Masters nemzetközi versenyen. Akkor második helyezett lettem, a következő két évben pedig én lettem a bajnok. Még az első műtétem előtt is részt vettem a versenyen, igaz, három fájdalomcsillapítóval indítottam a napot, de megnyertem.
Az orvosom is tudja, hogy cselgáncsozom. Mondtam is neki a legutóbbi kontroll vizsgálaton, hogy minden rendben, újra edzősködöm, és már csinálok dobásokat is. Elkerekedtek a szemei, és mondta, hogy azért csak óvatos duhaj legyek. Bizonyos mozdulatokat tényleg nem lehet végezni csípőprotézissel, de a legtöbb dobást be tudom mutatni a tanítványoknak.
Nyugdíjas vagyok, van egy unokám, és hetente háromszor tartok cselgáncs órákat, kétszer a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban a II. kerületben, és egyszer Újpalotán. Mondtam a feleségemnek, hogy újra elkezdek versenyezni is, de azt mondta, hogy ha megteszem, elválik. De csak vicceltem persze, nagyon boldog vagyok, hogy visszakaptam a lábaimat, és újra taníthatok, mozoghatok. Mindenkit arra bíztatok, aki ilyen fájdalmakkal él, ne várjon egy percet se, minél hamarabb jelentkezzen a műtétre! Nem tagadom, attól én is féltem egy kicsit, de olyan orvoshoz kerültem, akiben teljesen meg tudtam bízni. A fájdalom csak egy rossz emlék! Tessék eldobni a mankókat messzire! Jó erőt és egészséget kívánok mindenkinek!”
