A török élvonalban szereplő Galatasaray komoly érdeklődést mutat Luiz Adriano iránt, azonban Adriano Galliani az Empoli elleni mérkőzést megelőzően leszögezte, hogy a brazil csatár marad.
Miután Luiz Adriano számára nem jött össze a kínai szerződés, ezért csütörtökön visszatért Olaszországba és újra a csapattársakkal készül Milanellóban. Sinisa Mihajlovic számára jelen pillanatban 4 csatár áll rendelkezésre, nevezetesen Carlos Bacca, Luiz Adriano, M’Baye Niang és Mario Balotelli, továbbá Jeremy Menez sérülésből lábadozik.
Mint már arról beszámoltunk, Luiz Adriano iránt a Wolfsburg érdeklődik, azonban a legfrissebb hírek szerint a Galatasaray is bejelentkezett érte. A Sky szerint a török együttes már bepróbálkozott egy kölcsönajánlattal, de a Milan hallani sem akar erről, esetleg csak egy végleges átigazolás jöhetne szóba. A Galatasaray szeretné fél évre kölcsönvenni Luiz Adrianót 9 millió eurós vételi opcióval.
Ugyanakkor Adriano Galliani, a Milan vezérigazgatója a szombati Empoli elleni találkozó előtt az újságíróknak elmondta, hogy nem fogják eladni a 28 éves csatárt.
“Luiz Adrianónak több ajánlata is van, de már nem eladó. Meg fogjuk tartani őt.”