Wolff: A Honda komoly ellenfél lesz a jövőben

F1

2016. február 13. szombat, 08:13

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: McLaren Honda

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a 2015-ös idényt végigszenvedő Honda már tavaly jelentős fejlődést könyvelhetett el, és mindenük adott ahhoz, hogy hamarosan sikeresek legyenek az F1-ben.

A Honda több év kihagyás után 2015-ben tért vissza a Formula-1-be, méghozzá a McLaren partnereként. Bár a két fél korábban komoly sikereket ért el együtt, az újraegyesülés távolról sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a japán-brit egylet egész évben tempóbeli és megbízhatósági problémákkal küzdött, s végül csak a Manort tudták megelőzni a pontversenyben. Az ellenfelek ennek ellenére sem írják le a Hondát: Toto Wolff szerint például már tavaly is jelentős előrelépést mutattak a szezon közben.

Button_Honda_McLaren

„A Honda egy hatalmas szervezet rengeteg forrással, és az ő hajtásláncuk fejlődött a legtöbbet a 2015-ös esztendő során” – nyilatkozta a Mercedes vezetője az istálló hivatalos youtube-csatornájának adott interjújában. „Noha roppant nehéz év volt számukra a tavalyi, így is nagyszerű, amit elértek a szezon közben mutatott előrelépés terén. Nincs kétségem felőle, hogy komoly ellenfelek lesznek a jövőben.”

A világbajnok alakulat motorrészlegének igazgatója, Andy Cowell is hasonló álláspontra helyezkedett: „Gyorsan csatlakoztak a sporthoz, és bár a nyilvánosság előtt kell tanulniuk, roppant határozottak, és a McLaren a partnerük, akikről ugyanez elmondható. Mindannyian tudjuk, mennyire adatközpontú a McLaren munkamódszere, így igen jelentős javulást érhetnek el.”

Wolff szerint egyébként nem csak a Honda, hanem az idei évtől már a Mercedes erőforrásait használó Manor is komoly fejlődést mutathat már 2016-ban is: „A Manor nagyot fog előrelépni, és nem csak a motor miatt. Nagyszerű emberek jöttek össze náluk, megfelelő költségvetéssel és hozzáállással, valamint Pascallal az autóban. Biztos vagyok benne, hogy lesznek villanásaik, és a középmezőnyben harcolhatnak majd.”

Forrás: www.formula.hu – RSS