Családias hangulatban báloztak a játékvezetők

Új helyszínen, a Ramada Aurora Hotel & Resort Lake Balaton tágas létesítményében rendezték meg a Magyar Labdarúgó Játékvezetők Testületének bálját.

Előzőleg a magyar tenger déli partján, ezúttal pedig az északi részén, Balatonalmádiban találkozott a nagy család, aminek ismét nagy keletje volt. Több mint háromszázan érezték magukat jól a kellemes környezetben. A vendégsereg az ország legkülönbözőbb pontjairól érkezett. A komoly hagyománnyal bíró rendezvényt megtisztelte jelenlétével többek között Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, a JB elnöke, Nagy Miklós, az MLJT örökös, tiszteletbeli elnöke, Puhl Sándor és Hanacsek Attila, az MLSZ JB alelnökei és Palotai Károly, korának egyik legkiválóbb játékvezetője is.

– Miként az elmúlt esztendőkben, ezúttal is meggyőződhettem arról, hogy mekkora jelentősége van a bálnak. Vannak olyan régi kollégák, akik ilyenkor, évente egyszer látják egymást, és jókat sztoriznak. Ez egy összetartó közösség, és a tradíciót ápolni kell – jegyezte meg Tóth Vencel, az MLJT elnöke.

Köszöntötték a 85 esztendős Szilvási Józsefet, valamint a 80 éves Palotai Károlyt, és a 80. születésnapját márciusban ünneplő Eőri Zoltánt.

Az MLJT-bál keretében gratuláltak a jubiláns játékvezetőknek, ellenőröknek.

25 éve vizsgázott:
Drucskó János
dr. Hegyi Péter
Heibl József
Kalmár László
Sebestyén Ágoston
Varga II László

30 éve vizsgázott:
Birincsik József
Farkas György
Makai János
Marcsok János
Szarka Zoltán
Szökrény Lajos

35 éve vizsgázott:
Cserna László

40 éve vizsgázott:
Kincses Tibor
Kiss Béla
Kormányos I Gábor

50 éve vizsgázott:
Hazafi Miklós

Az is bevált hagyomány, hogy ilyenkor adják át a FIFA-kerettagok jelvényeit.

A nemzetközi kerettagok (alfabetikus sorrendben):

FIFA-játékvezetők:
Andó-Szabó Sándor
Bognár Tamás
Farkas Ádám
Karakó Ferenc
Kassai Viktor
Vad II István

Gaál Gyöngyi
Kulcsár Katalin
Urbán Eszter

FIFA-asszisztensek:
Albert István
Berettyán Péter
Bozó Zoltán
Buzás Balázs
Erős Gábor
Lémon Oszkár
Ring György
Tóth Vencel
dr. Varga Zsolt
Viszokai László

Hima Andrea
dr. Kulcsár Judit
Makkosné Petz Brigitta
Török Katalin

FIFA-játékvezetők, futsal:
Farkas Balázs
Kovács Gábor
Szilágyi Norbert

FIFA-játékvezetők, strandlabdarúgás:
Baghy Csaba
Legeza László

Köszöntötték a működését befejező ellenőrt, Ádám Mihályt, valamint a játékvezetéstől nemzetközi és országos szinten búcsúzó Fábián Mihályt, Demeter Jánost és Herbály Pétert.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS