Hamilton: Sosem volt még ilyen jó első napom

F1

2016. február 22. hétfő, 19:41

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI

Bár nem ő lett a leggyorsabb, a Mercedes világbajnoka figyelemreméltó teljesítménnyel kezdte az új F1-es szezont: több mint 700 kilométert tett meg, amely két versenytávnak felel meg – ezzel messze felülmúlt mindenkit.

Hamilton és a Mercedes a fő rivális, a Ferrari és Sebastian Vettel mögött zárta a 2016-os év első hivatalos tesztnapját – a mezőny három csapata két napos, Pirelli által szervezett próbán már részt vett Franciaországban –, a brit versenyző azonban 156 kört teljesített, szemben Vettel 69 fordulójával. A második legnagyobb távot megtevő Marcus Ericsson is csak 88 fordulóig jutott, a Mercedes már rögtön az elején igyekezett lehengerelni az ellenfeleket.

„Csodálatos nap volt, még sosem volt ilyen első napom, mint a mai” – áradozott Hamilton, aki egyébként több kilométert gyűjtött be, mint tavaly Rosberg, aki 157 kört teljesített a jerezi pályán az akkori tesztszezon nyitányán. „Egy új autóval ilyen kevés problémával szembesülni azt jelenti, hogy a csapat igazán figyelemreméltó munkát végzett. 156 kör igencsak sok ezen a pályán, ebben mindenki biztos lehet.”

„Mindig nehéz fejlődni, de állandóan a tökéletességre törekedsz, ami folytonosan változik. A cél mindig mozgásban van. Nagy mennyiségű munka ment abba, hogy megtehessük a lépéseket ezzel az autóval, mivel egy evolúció harmadik évében járunk. Ezért is bátorít engem annyira ez a nap, mert látom, hogy az autó jobb. A fejlődés általános, minden területen fellelhető, a mechanikai részen, az elrendezésben és az aero teljesítményében is. A Mercedes már egy ideje a legjobb motort gyártja, és most is ugyanannyira erősnek tűnik, mint az előző évben” – áradozott a W07-ről a világbajnok.

Hamilton nem bánja, hogy a Ferrari előtte zárta a napot. „Minden évben azt kell feltételezned, hogy az addigi legnehezebb ellenfelekkel lesz dolgod, és én is így állok hozzá. Remélem, hogy a Ferrarik egy szintre kerülnek velem és Nicóval, mivel így lenne izgalmasabb a rajongóknak, és ami azt illeti, nekem is.”

Holnap Nico Rosberg vezeti a Mercedes autóját, Hamilton szerdán veszi vissza a volánt.

Forrás: www.formula.hu – RSS