Magyar szempontból az eddigi legjobb eredményt hozta a péntek a műkorcsolyázók és a jégtáncosok debreceni junior-világbajnokságán, hiszen Tóth Ivett a 15. helyen továbblépett a rövidprogramból, és kűrt futhat szombaton.
reb/UP-info • A magyar válogatott utolsó, ám legreményteljesebb tagja korcsolyázott jégre pénteken a Főnix-csarnokban, a nők műkorcsolya-rövidprogramját rendezték meg a debreceni junior-világbajnokságon. A sorsolás úgy hozta, hogy Tóth Ivett a teljes mezőnyből utolsóként léphetett jégre. Edzője, Sebestyén Júlia elmondása szerint a lehetőség a megszokottnál feszültebbé tette a tanítványt, annak tudható be, hogy a tervezett tripla-tripla kombináció helyett tripla-duplát sikerült bemutatnia, ráadásul az egyik háromfordulatos ugrásában elesett. A rontások ellenére nem volt kérdés, hogy helye van a legjobb 24 között, 49,98 ponttal a 15. helyen továbbjutott, azaz a hazai indulók közül először kűrt mutathat be.
„Két célt fogalmaztunk meg: kűrt futhassak, és kihozzam magamból a legjobbat – kezdte az értékelést Tóth. – Az előbbi sikerült, az utóbbi viszont nem, úgy érzem, sok maradt bennem. Mindent megteszek azért, hogy szombaton bizonyítsak.”
Sebestyén szerint megkérdőjelezhetetlen az előrelépés, hiszen míg Ivett tavaly a 28. helyen zárt a junior vb-n, ezúttal már biztosan a 24 között végez. „Nagyon szépen sikerültek a forgásai, ugyanakkor maradt néhány pont a programban. A legfontosabb, hogy bemutathatja a kűrjét, ez az erős mezőnyben nagy sikernek számít.”
Egyébként a nívós társaság az egyik, ha nem a legjobb indulóval lett szegényebb délelőtt, ugyanis a lillehammeri ifjúsági téli olimpián első orosz Polina Curszkaja a péntek reggeli edzést megelőzően megrántotta a jobb bokáját, így visszalépett. Távollétében honfitársa, a mindössze 14 éves Alisza Fegyicskina és a japán Honda Marin 66,11 ponttal korcsolyázott az élre, a harmadik az ugyancsak orosz Marija Szockova (64,78).
A férfi műkorcsolyázók éremosztásával fejeződött be a harmadik versenynap Debrecenben. A rövidprogramot követően csupán kilencedik izraeli Daniel Samohin győzött (236.65), míg a második a kanadai Nicolas Nadeau lett (224,76) az amerikai Tomoki Hivatasi (222.52) előtt. A rövidprogram után vezető orosz Dmitrij Alijev végül hatodikként zárt.
Szombaton a női műkorcsolyázók és a jégtáncosok szerepelnek, vasárnap pedig a gála zárja az eseményt. Az eredményeket ITT találja.