A legutóbbi két Európa-bajnokságot megnyerő Spanyolország nemzetközi felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott a négyszeres világbajnok Olaszországgal. Az olaszok legutóbb 2011-ben győzték le a spanyolokat, azóta jobbára – mint a 2012-es Eb-döntőn vagy a Konföderációs Kupa elődöntőjében is – Vicente del Bosque csapata örülhetett.
Ennek a sorozatnak a megállítására tett újabb kísérletet a négyszeres világbajnok, amely az első félidőben rendkívül aktív Candreva révén dolgozta ki a helyzeteit, de De Gea – és egy alkalommal a kapufa – rendre mentett. Egyórányi játékhoz érve ismét felpörögtek az olaszok, a csereként beálló Insigne lövését még védte De Gea, az esetet követő szöglet után Bonucci fejese elkerülte a kaput, majd Florenzi löketénél ismét a helyén volt a Manchester United kapusa. A 68. percben azonban már ő sem tehetett semmit, Giaccherini bal oldali beadását Insigne estében terelte a kapuba, megszakítva a spanyol válogatott 692 perc óta tartó góltalansági sorozatát.
Sokáig nem örülhettek az olaszok, a kezdőben 35 évesen és 42 naposan debütáló – ezzel Puskás Ferencet a trónról letaszító – Aduriz egyenlített, igaz, Fabregas szabadrúgása után Morata lesről indulva fejelt a jobb alsó felé, és bár Buffon bravúrral védett, a kipattanó után az Athletic Bilbao támadója könyörtelen volt (1–1).
A házigazda nem adta fel, és főleg Insigne és a szintén csereként beálló Zaza megmozdulásaival többször is veszélyeztetett, de De Gea nagyszerűen teljesített, így a spanyolok ezúttal is megmenekültek a vereségtől.
OLASZORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 1–1 (0–0)
Udine, Stadio Communale Friuli. V: Aytekin (német)
Gólszerzők: Insigne (68.), ill. Aduriz (70.)
OLASZORSZÁG: Buffon – Astori, Bonucci, Darmian – Giaccherini (Antonelli, 79.), Parolo, Thiago Motta, Florenzi (Silvestri, 89.) – Éder (Insigne, 51.), Pelle (Zaza, 60.), Candreva (Bernardeschi, 60.)
SPANYOLORSZÁG: De Gea – Juanfran (Alba, 79.), Piqué, S. Ramos (Nacho, a szünetben), Azpilicueta – San José, Thiago (Isco, 61.) – Mata (Koke, a szünetben), Fabregas, Morata (Pablo Alcácer, 86.) – Aduriz (David Silva, 71.)
A találkozón Antonelli a 79. percben állt be csereként, míg Bonaventura és Montolivo nem kapott lehetőséget.