Sokáig a labdarúgással kacérkodott a 19 éves Farkas Balázs, aki néhány napja a sportág legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy ezüstérmes lett a kriensi korosztályos squash Európa-bajnokságon. Háttérről, tervekről beszélgettünk a tatabányai sportolóval.
reb • A legtöbb ember négynapos, kemény, de sikeres Európa-bajnokságot és hosszú hazautazást követően kidőlt volna, vagy önfeledten ünnepelne. A fallabdázó, a svájci kontinensviadalon ezüstérmes Farkas Balázs azonban otthon éppen csak letette a táskáját, s máris az iskolába sietett, ahol maratoni focimeccset játszottak a társak.
„A versenyek miatt az elmúlt időben sokat hiányoztam az iskolából, egyébként is szeretem a labdarúgást, nekem az volt a kikapcsolódás, hogy találkoztam a többiekkel. Nagyon kedvesek voltak: kérdezgettek a meccseimről, hogy milyen volt Svájc, az ellátás, a szállás, és persze gratuláltak.”
A Squashberek SE versenyzőjének mikrokörnyezetét mindenképpen megmozgatta az U19-es Eb-n elért remek eredmény, amellyel talán ő maga is kiegyezett volna az esemény rajtja előtt. Igaz, második kiemeltként mindenképpen esélyesnek számított.
„Azt azért sajnálom, hogy nem nyertem szettet a döntőben, és nem is tudtam azt játszani, amit megbeszéltünk edző-édesapámmal. Az elődöntőben nagy meccset vívtam a francia sráccal. A másik ágon az angolok elcicáztak egymással, az aranyérmes Patrick Rooney elmondta, a honfitársával tulajdonképpen megbeszélték, ki nyerjen…”
A mindig maximalista fallabdázó nagyon ritkán elégedett önmagával, így a kriensi finálét követően sem volt az. Édesapa-edzője, az utánpótlás-kapitány Farkas János mesélte: a vesztes meccset követően csak néztek csalódottan egymásra, hiszen nem lesz újabb lehetőség U19-es Eb-t nyerni, ám az esti banketten már tudtak örülni a sikernek.
S azóta sem szomorúak.
„Mivel a squash nem olimpiai sportág, nem túl jók a körülmények idehaza, ráadásul túl sokan nem is követik az eredményeinket – folytatja a tinédzser. – Most viszont egy-két médium megkeresett, remélem, kicsit sikerül felhívni a figyelmet a fallabdára. Nem bánnám azt sem, ha szponzor is felfigyelni rám, hiszen bár a Head felszerelésekkel és ruhával támogat, mindent mást mi magunk fizetünk. Egyébként nem bánom, hogy kívülről nem sok elismerés érkezik. A magam öröméért csinálom, a sportágban pedig elismerik a sikereimet.”
Azzal, hogy Farkas Balázs egyre jobb játékossá érik, csökken azoknak a száma, akikkel érdemben tud edzeni itthon. Heti egyszer a hazai squashélet legsikeresebb alakjával, Krajcsák Márkkal gyakorol, s persze céltudatosan, elszántan, egyedül is készül.
Még az iskolai lyukasórákon is edz.
Igaz, az iskolát ugyancsak komolyan kell vennie, mert bár édesapja elnézőbb (lenne) egy-egy rossz jeggyel kapcsolatban, anyukája nem tűri meg lazaságot. Éppen ezért az elkövetkező időszakban elsősorban az érettségire készül, nyáron pedig kemény alapozás vár rá, hogy az ősszel már a rangos profi felnőttsorozatban, a PSA-versenyeken igyekezzen a legjobbak közé kerülni.
„Ott már az első fordulóban olyan erős ellenfelekkel lehet találkozni, mint Kriensben az elődöntőben vagy a fináléban. Keményen és sokat kell még dolgoznom azért, hogy felvegyem velük a versenyt, de szeretnék minél tovább jutni.”
Farkas János értékelését itt olvashatja el.