Bravúros győzelmet arattak a kókai fiatalok

(fotó: Jakab Tamás) A Jet-Sol Liga rájátszásának harmadik fordulójában az aranyéremre hajtó két csapat, a Ferencváros és az MTK Hungária egyaránt nagy gólkülönbségű győzelmet aratott, a bronzérmet célzó ellenfele, az ETO FC Győr, valamint a szombathelyi Viktória-Trend Optika FC ellen. Az alsóházban az 1. FC Femina a vártnál talán valamivel nehezebben, de tekintélyes különbséggel győzte le a sereghajtó Szegedi AK-t, Csepelen viszont meglepetés született: a rájátszásban mindhárom meccsét megnyerő Kóka-FNLA kétgólos hátrányból fordítva győzte le a bajnokság előtt még érem várományosnak tippelt Astrát.

A Viktória-Trend Optika FC augusztus 30-a (!) óta őrizte hazai veretlenségét, ám ezúttal Pádár Anita már az 5. percben a sérült Bíró Barbarát helyettesítő újonc, Császár Hanna kapujába talált, sőt nem sokkal később Nagy Lilla még meg is duplázta a vendégek előnyét. Hiába zárta le azután a bő góltermést hozó első negyedórát Heike Manhart szépítő találata, a játékrészt lezáró sípszó előtti pillanatokban Nagy Lilla visszaállította a kétgólos különbséget. Fordulás után a szombathelyiek enervált támadójátékában nem volt annyi erő, ami elég lehetett volna a hátrány ledolgozásához, sőt a találkozó hajrájában a sérült Nagy Lillát váltó Kaján Zsanett is duplázni tudott – 5-1-re győzött az MTK Hungária.

Az ETO FC a bajnokság eddig lejátszott mérkőzésein kétarcú csapatnak számított. A zöld-fehérek hazai pályán rendre megnyerték meccseiket, a két nagyágyú kivételével mindenki kihúzta a gyufát Győrben, idegenben viszont csak Szegeden sikerült nyerniük. A Ferencváros elleni találkozó előtt is a bajnokcsapat számított esélyesebbnek, de még így is aligha számított arra bárki is, hogy a Fradi forgószélként söpri el ellenfelét. Szladjana Bulatovics triplájával, valamint Inna Zlidnis és Gruber Brigitta góljaival szűk félóra után már 5-0-ra vezetett a Ferencváros – és hol volt még a vége.

A fordulás után a negyedik gólját szerző, a góllövőlista második helyére ugró Bulatovics növelte a hazaiak előnyét, majd jött még Jelena Csankovics duplája, Csigi Eszter és Zágor Bernadett gólja – két számjegyű lett a vége. A Ferencváros a bajnokság során hatodszor lőtt tíz (vagy annál több) gólt, az Astra és természetesen az MTK kivételével valamennyi ellenfélre ömlött már a góleső.

Az ETO rengeteg gólt kapott, de talán valahol természetes is volt, hogy a hetek óta sok sérülttel kínlódó, ezer sebből vérző fiatal csapat egyszer beleszalad a késbe. Ettől függetlenül, természetesen nem ez az eredmény jellemzi majd Horváth Tamás nagyon fiatal, újonc csapatának 2015-2016-os szezonját: sokkal inkább a kupaelődöntő, a felsőházi szereplés.

Győzött, a papírformát igazoló sikert ért el az 1. FC Femina, ráadásul háromgólos különbséggel nyertek a rákospalotaiak – ennek ellenére, sok igazság van abban, hogy a rájátszás felénél rosszabb helyzetben vannak, mint egy fordulóval korábban. A magyarázat roppant kézenfekvő: amíg ugyanis a legelső női klubunk mai legénysége a papírformát igazoló „kötelező győzelmet” aratott a Szegedi AK-Boszorkányok ellen, a nagy rivális Kóka-FNLA bravúrpontokat csent el Csepelen.

A Budai II László Stadionban a továbbra is pont nélkül álló szegedi csapat egészen az utolsó negyedóráig jól tartotta magát. Bernhardt Barbara gyors góljára (10. p.) ugyanis Papp Dorina válaszolni tudott a második félidő közepén. A SZAK az utolsó negyedóráig őrizni tudta az egy pontját, akkor viszont kihúzták a dugót a matracból és kiszaladt a levegő: Zólyomi Rebeka duplájával, valamint Török Kitti találatával, a különbséget tekintve magabiztosan nyert a Femina.

Csepelen a mérkőzés első félórájában az Astra HFC lényegesen jobban futballozott ellenfelénél. Ez talán még nem is számítana annyit, de a fölény góllal is párosult, a 32. percben Godvár Katalin szögletből csavarta a labdát a kókaiak kapujába. A félidő hajrája viszont már a vendégeké lett, Krascsenics Petra egyenlíthetett volna, de elrontotta a ziccert. Sőt, a fordulás utáni első percben a labdával mélységből érkező Vidács Krisztina megszerezte csapata második találatát. A kókaiak azonban a mérkőzés második felében megfordították a meccset, Krascsenics Csilla húsz perc alatt lőtt mesterhármasával. A 18. születésnapját a hónap elején ünneplő játékos három míves találatot szerzett, ugyanakkor hiba lenne csak őt ünnepelni. A társak közül Erős Evelin egyetlen szituációt kivéve magabiztos őr volt a kapuban, Németh Hanna újfent igazolta, hogy hamarosan nemzetközi szintű védő lehet, és Rőhberg Zsanett is rengeteget iparkodott, miközben még össze is fogta a fiatalokat.

Jet-Sol Liga, rájátszás

Felsőház
Viktória-Trend Optika FC – MTK Hungária FC 1-5 (1-3)
Ferencváros – ETO FC Győr 10-0 (5-0)
Alsóház
1. FC Femina – Szegedi AK-Boszorkányok 4-1 (1-0)
Astra HFC – Kóka-FNLA 2-3 (1-0)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS