Fordulatos hétvége a Red Bull Ringen

Gyorsasági (Gy)

2016. május 2. hétfő, 14:31

Első látásra egy nagyon kellemes barátság köttetett a Red Bull Ring és Borsi Gergő között.

Igazán izgalmas, jó vonalvezetésű, nagyon gyors, azonban rövid pályáról beszélünk; amiben három olyan tempós kanyar is van, ahol az ember picit ralipilótának érzi magát.

1

Valószínűleg ez is segített ahhoz, hogy rögtön elsőre sikerült egy igen jó eredményt menni Gergőnek: a magyar értékelés szerint a 4. legjobb helyet érte el a szabadedzésen.

Gergő egy nagyon jó rajtot elkapva, az első kör alatt több versenyzőtársát megelőzve a 10. helyre ért fel, majd a futam végére még tudott javítani: magyar értékelés 5., összetett értékelés 7. helyén ért célba. Csalódottan vette tudomásul, hogy a verseny során egy sárga zászlós szektorban történő előzés miatt 25 mp-es büntetést kapott, így a magyar 5. értékelésből a 8. helyre zuhant vissza, összetettben pedig a 15. helyre.

Így másnap, a hétvége utolsó futamát a 15. rajtkockából kezdhette meg.

A Red Bull Ringen megrendezett bajnokság harmadik futamára május 1-én, vasárnap 14:00-kor került sor. A reggel óta gyülekező esőfelhők sejtették a versenyzőkkel és a nézőkkel, hogy egy igazi esős futam elé néznek a Suzuki kupa versenyzői.  Ez valóban így is lett, végig szakadó esőben telt a verseny utolsó napja.

Gergő óvatosan kezdett a 15. helyről, majd a 11. helyig verekedte fel magát, amikor egy sárga zászlós szektorban négy autó megelőzte őt. Innen próbált még javítani, és a futam végére a magyar értékelés 8., az összetett értékelés 13. helyre sikerült befutnia.

5

A verseny végeredménye azonban még módosulhat, mivelhogy a rendezők még vizsgálják a sárga zászló szektorában történő előzéseket.

Gergő nagyon szereti a vizes versenyeket és a nehezített körülményeket, éppen ezért nagy öröm volt a számára, hogy Senior Kupában, a 40 év felettieknek kiírt versenyben, 11 ember közül őt hirdették győztesnek! Így diadalittasan koccinthatunk az első Swift kupával.

Legközelebb június 24. és 26. között, a Pannoniaringen folytatódik a bajnokság.

Forrás: www.formula.hu – RSS