Férfi Ob I: Az OSC behúzta a bronzmeccset

20150514OSC

Kettős győzelemmel szerezte meg az OSC a bronzérmet a Fradi ellen. Vincze Balázsék a második meccsen is győztek, így kivívták a BL indulás jogát is. 

20150514OSC

Az OSC behúzta a bronzmeccset (Fotó: vizipolo.hu)

A bronzcsata második meccsét  egy győzelemmel az OSC lezárhatta volna.

A mérkőzés első negyedében bekezdett a vendég gárda. Német Toni góljával a hajrában már 3-1 volt az állás. Az eredmény a második nyolc perc elején sem csökkent, hiszen Hegedüs vágott be egy találatot, ezzel 1-4 volt. A nagyszünetig azonban faragott egyet a Fradi hátrányából, 3-5.

A fordulás után Salamon szép ejtésgólja indította a játékrészt, majd Marnitz hozta vissza a Fradi reményeket, 4-6. A folytatásban el tudott húzni a vendég gárda, Bátori találatára a hajrában egy-egy gól érkezett, így 5-8-ra vezetett az OSC a záróakkord előtt. Az utolsó negyedben kétszer is gyakorolhatták a csapatok a ráúszást, hiszen elsőre nem ment le a kosár.  A nyolc perc elején Katonás centerezett, 6-8, majd kisvártatva Hegedüs válaszolt rá, 6-9. A hajrára fordulva Dőry révén  kettő volt közte, sőt, Katonás is betalált 10-9, ekkor egy perc volt vissza. A Fradinak még volt esélye az egyenlítésre is, ám Tóth elpuskázta a helyzetét. Az OSC így a bronzérem mellett, kivívta a BL indulás jogát.

Férfi Ob I., bronzmérkőzés (második találkozó):

FTC PQS Waterpolo – A-HÍD OSC Újbuda 9-10 (1-3, 2-2, 2-3, 4-2)
Gólszerzők: Marnitz 2, Katonás 2, Dőry 1, Nyéki 1, Irmes 1, Kolozsi 1, Csuk 1  ill. Bátori 3, Hegedüs 2, Salamon 2, Német 1, Brguljan 1, Graham 1,

Varga Zsolt, az FTC vezetőedzője a vizipolo.hu-nak: A szezon egyik legjobb meccsét produkáltuk, végig ott voltunk az OSC nyomában. Gratulálok a fiúknak.

Vincze Balázs, az OSC vezetőedzője a vizipolo.hu-nak: Nagyon megküzdöttünk ezért a bronzéremért és az ezzel járó BL indulásért. Örülök ennek a harmadik helynek.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS