Jel, de nem garancia

Az egy hónappal ezelőtti, Ferencváros elleni kiütéses siker billentette a Nemzeti Kézilabda Akadémia felé a mérleg nyelvét, amely az ifjúsági után a juniorbajnokságot is megnyerte a lányok között. A siker értékéről és sok más aspektusról az egyik edzővel, ifjabb Kiss Szilárddal beszélgettünk.

reb Az ifjúsági bajnoki címet már néhány héttel ezelőtt begyűjtötte a Nemzeti Kézilabda Akadémia ifjúsági leánycsapata, ám akárkit – legyen játékos vagy edző – kérdeztünk azóta, egyöntetű volt a vélemény: szép az eredmény, de a juniorbajnokság vége még hátravan.

Egészen péntekig „kellett izgulni”, sikerül-e az idősebbek között is győzedelmeskedniük az akadémistáknak. Ahogy a Dunaújváros elleni sikert követően írtuk, már május 11-én eldőlhetett volna a sorozat sorsa, de NEKA akkor nem bírt a hazai pályán szereplő újvárosiakkal. „Pedig nem lett volna baj, ha a múlt héten már más jellegű munkát végezhetünk” – jegyzi meg ifjabb Kiss Szilárd edző, aki Hajdu Jánossal közösen vitte a csapatot a sorozatban.

neka_junior_csajok_bartha_janos

Újabb bajnokcsapat  •  Fotó: Bartha János

Tény- és számszerűen valóban két napja dőlt el az aranyérem sorsa, valójában azonban csaknem egy hónapja, április 20-án kerültek lélektani előnybe a balatonbogláriak. Az alapszakaszt a Ferencváros nyerte, a bajnoki cím esélyeseként pontelőnnyel vágott neki a rájátszásnak. Csakhogy azon a bizonyos szerdai délutánon a NEKA hazai pályán demoralizáló, 45-24-es sikert aratott a fővárosi rivális ellen.

„Amikor komplett csapattal megérkezett a Ferencváros, döntetlenre számítottam. Óriási meglepetést jelentett a nagy gólkülönbségű siker, nem is érdemes messzemenő következtetéseket levonni, mert nincs akkora különbség a két csapat között. Gyakran előfordul az utánpótlásban, hogy az egyik csapatnak minden bejön, a másiknak pedig abszolút semmi. Egyszerre sokan játszottunk jól, s talán akkor tudatosult az ellenfelekben, hogy komolyan gondoljuk a bajnoki címet. A siker döntően befolyásolta a bajnokság alakulását, a javunkra billent a mérleg.”

„Egész évben hoztuk azokat a meccseket, amelyek kötelezőek voltak, és pár bravúrt is sikerült véghezvinnünk – örvendezett a NEKA honlapján a beálló Pásztor Noémi. – Nagyon örülünk az NB I-es ifjúsági és juniorbajnoki címnek és az NB I B felnőtt második helyének! Amikor nekiindultunk a bajnokságnak, szerintem sokan nem gondolták, hogy a dobogón végzünk. A következő célunk az aranyérem az ifjúsági világbajnokságon! Gratulálok a csapatnak a győzelmekhez, és további sikereket kívánok mindenkinek: azoknak is, akik elmennek, és azoknak is, akik maradnak. Bravó, csajok!”

A két csapat a versengés zárásaként egymással játszik a Népligetben: vérre menő aranycsata helyett azonban tét nélküli mérkőzésen lépnek pályára a lányok. Kiss Szilárd elmondta, a pénteken szereplő 16 játékost „már ki is szedték”, a jövő évi csapat leendő játékosai kapnak szerepet, miközben a válogatottak máris megkapták a tíznapos pihenőjüket.

„Egyáltalán nem nevezném tartaléknak azokat, akikre most számítunk. Az utánpótlásban nincs állandóság, a kiöregedők helyére mindig újak jönnek. A következő két év játékosait, csapatát építjük” – jelzi a tréner.

Pedig az idei juniorélvonalban és felnőtt NB I B-ben szereplő garnitúra tagjai sem idősek: négy játékost leszámítva mindenki ifjúsági korú.

neka_juniorok„A korosztályos bajnoki cím megszerzése jel, de semmiképpen sem garancia arra, hogy valakiből élvonalbeli kézilabdázó lesz. Néhányan felnőttcsapathoz távoznak, Hornyák Bernadett például a Dunaújvárosba, de a többségnek még nagyon sokat kell dolgoznia azért, hogy a legjobbak közé érjen.”

A NEKA gyakorlatilag tarolt a különböző sorozatokban, a női junior mellett a két nem ifjúsági, valamint a fiú serdülőbajnokságot is megnyerte. Kiss szerint azonban most indul be igazán az élet, hiszen a nyáron átadják Balatonbogláron az új termet, ősszel pedig a lakórészt: olyanok lesznek a körülmények, amilyeneket megálmodtak.

Pedig a sikerekre eddig sem panaszkodhattak, mi következik így?…

„Nem az egyes egyesületekkel akarunk versenyezni, az a fontos, hogy a hozzánk érkező, és a nálunk bizonyos időt eltöltő játékosok egyénileg minél többet fejlődjenek, s képesek legyenek később az élvonalban, s akár a válogatottban is szerepelni. Az eredmény fontos visszajelzés, de az utánpótlásban nem ez az elsődleges, így mi sem a bajnoki címekre, hanem arra hajtunk, hogy minél több remek játékost adjunk a sportágnak.”

Közös siker
Ahogyan az aktuális sikert követően minden NEKA-edző, ifjabb Kiss Szilárd is fontosnak tartotta hangsúlyozni, a juniorbajnokság megnyerése közös siker, amelyhez az összes játékos, edző, szakember hozzátette a részét.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS