Elmaradt a meglepetés

Nem jutott a négy közé a Dari Helga, Drabant Anita alkotta leány serdülőcsapat a lengyel nemzetközi asztalitenisz utánpótlás-bajnokságon. A serdülők egyes versenyében hat magyar várja a folytatást a főtáblán, a párosok közül kettő jutott a nyolcaddöntőbe.

Pusztai Viola Elmaradt az újabb bravúr: a Dari Helga, Drabant Anita összeállítású serdülőcsapatnak a negyeddöntő jelentette a végállomást a lengyel nemzetközi asztalitenisz utánpótlás-bajnokságon. A németek B csapatát hiába rangsorolták csupán két hellyel előbbre a magyar lányoknál, akik Drabant Anita győzelmével vezettek is a mérkőzésen, végül 3-1-re kikaptak.

Drabant Anitának három fronto is helyt kellett állnia Forrás: MOATSZ

Drabant Anitának három fronton is helyt kellett állnia  •  Forrás: MOATSZ

Sokáig nem bánkódhattak a vereség miatt, hiszen nem sokkal később már a serdülők egyes versenyében léptek asztalhoz. Dari kevesebb sikerrel, hiszen mindkét meccsét elvesztette, s a csoportkörben búcsúzott. Drabant második helyen jutott a főtáblára, így a csoportját egyaránt megnyerő Nagypál Mártával és Harasztovich Fannival ellentétben a 64 között is ütőt kell ragadnia. A másik két lány már a 32 között várja.

A fiúk mezőnyében András Csaba, Both Olivér és Juhász Patrik is csoportelsőként lépett tovább, de mindannyiuknak meg kell mérkőznie a 32 közé jutásért. Molnár Dávid nem tudott nyerni a selejtezőben, így ő egyesben, és később Both oldalán párosban is befejezte a versenyt.

A Dari Helga, Drabant Anita kettős sem jutott a tizenhat közé, a másik két párosban azonban sikerült: az András Csaba, Juhász Patrik kettős 3-1-re nyert az Egyesült Arab Emírátusok duója, Essza Alblosi és Zubar Sarhan ellen, a Harasztovich Fanni, Nagypál Márta páros a lengyel Dominika Gilewska, Agata Paszek kettőst múlta felül 3-0-ra.

A csapatversennyel kezdtük, fejezzük is be azzal: a serdülők mezőnyében az oroszok mindent vittek, azaz a fiúk és a lányok viadalát is ők nyerték, utóbbiban ráadásul házidöntőt rendeztek. Az ifjúsági fiúk között otthon tartották az aranyérmet a lengyelek, pedig előzetesen csak a nyolcadik helyre sorolták őket. A döntőben az első kiemelt japánokat győzték le 3-1-re. Az ifjúsági lányok álomdöntővel zárták a versenyt: a két legerősebb csapat rendkívül izgalmas csatáját végül a románok 3-2-re nyerték az oroszok ellen.

Vasárnap folytatódik a serdülők egyes és párosversenye Władysławowóban.

A részletes eredmények ITT megtekinthetők.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS