Alonso: Űrhajókat vezetünk, infók nélkül

F1

2016. június 19. vasárnap, 18:21

Szerző: Berta Kitti; Fotó: McLaren

Fernando Alonso szerint nincs sok értelme a szigorított F1-es rádiós szabálynak, ami miatt Lewis Hamiltonnak is meggyűlt a baja a motorbeállításokkal a bakui versenyen.

Alonso számára minden bizonnyal nem tartozik majd a legemlékezetesebb versenyek közé az első bakui Európa Nagydíj, miután váltóhiba miatt kiállni kényszerült. A McLaren biztonsági okokból hívta ki a spanyolt a bokszba, ám a csapat számára egyébként sem alakult szerencsésen a versenyhétvége: a gyenge időmérőt követően ezúttal sem sikerült a pontszerzés a wokingi istálló számára.

 Alonso

„Egy folyamatosan kialakuló problémánk volt a váltóval, egyre rosszabb lett, szóval a végén úgy döntöttünk, hogy kiállunk annak érdekében, nehogy a motoron sérüljön valami” – nyilatkozta a spanyol pilóta. „Kár érte, de pontszerző helyeken kívül voltunk, szóval így nem annyira fájdalmas a dolog.”

Lewis Hamilton a verseny nagy részén azzal küzdött, hogy megfelelő motorbeállítást találjon az autóján, ugyanis a csapat nem segíthetett neki a szigorított rádiós szabályok miatt. A Sky Sports riportere arról kérdezte Alonsót, mi a véleménye az új szabályokról: „Már az elején sem volt túl sok értelme ennek, mivel gyakorlatilag űrhajókat adtak nekünk ezzel a technológiával, és nincs információnk róluk. Így nehéz megértenünk, hogy éppen mi történik az autóval, szóval megoldást is nehéz találnunk rá. De a jövőben talán kezelni tudjuk majd ezt a problémát.”

Forrás: www.formula.hu – RSS