F1
2016. július 9. szombat, 16:26
Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi
A kétszeres F1-es világbajnok szerint folyamatosan csökkentik a hátrányukat, de az első helytől még nagyon messze vannak – az irány viszont jó és a következő futamra újabb fejlesztések érkeznek.
Ausztriában Jenson Button volt, Silverstone-ban viszont úgy fest, hogy Fernando Alonso lehet a McLaren-Honda reménye – a spanyol bejutott a Q3-ba, sőt, Sebastian Vettel büntetése miatt a kilencedik helyről rajtolhat majd vasárnap. A kétszeres világbajnok érthetően elégedetten nyilatkozott az időmérőt követően.
“Elégedett vagyok a mai nappal, mert nem adódott semmiféle problémánk, ami kifejezetten jó, mivel a megbízhatóság terén továbbra sem vagyunk az igaziak” – mondta Alonso. “Összességében tetszik az új motor is, de természetesen az út még nagyon hosszú addig, amíg versenyeket, vagy világbajnokságot tudunk nyerni. Az jó, hogy egyre kevesebb csapat van előttünk, viszont az első helyhez a Mercedest kell megverni, ami továbbra is borzasztóan nehéz, igaz, nem lehetetlen.”
“Egy kis esőnek örültem volna, mert az mindig több esélyt ad, ahogy Jensonnal is ez volt a helyzet Ausztriában. Azonban a kilencedik hely nem rossz száraz körülmények között és remélem, hogy a rossz szériám lezárul, pontot tudok szerezni” – tekintett előre a spanyol a vasárnapi futamra.
Teteszik, hogy ott vagyunk a Q3-ban és az is, hogy a hétvége folyamán végig a legjobb tíz hely környékén mozogtunk. Tavalyhoz képest óriásit fejlődtünk, de azt tudjuk, hogy az első helyekhez képest ez még nagyon kevés, dolgozunk tovább. A motor és az aerodinamika terén is előreléptünk azonban és a következő futamra érkeznek további fejlesztések is, már a következő szezonra is gondolva.”