Halász Bence világbajnok

Halász Bence megcsinálta, amiért Bydgoszczba utazott: a Dobó SE ifjúsági olimpiai második, junior Eb-első kalapácsvetője magabiztos teljesítménnyel győzött a junior-világbajnokságon. Klubtársa, Rába Dániel negyedik lett.

reb Nemrég arról beszélt honlapunknak Halász Bence, a Dobó SE sokra hivatott fiatal atlétája, hogy az edzőjén kívül senkinek sem árulja el, mire készül a lengyelországi junior-világbajnokságon, de aki ismeri, tudja, hogy mit tervez.

hala_bence_bydgoszcz

Aranyra arany: Halász Bence junior-világbajnok!  •  Forrás: MASZ

A dobogó tetejére vágyott, és fel is állhatott rá, hiszen nem akadt vetélytársa Bydgoszczban. Már az első két kísérlete is ígéretes volt, harmadjára viszont mindenkinél messzebbre, 80,93 m-re repítette a kalapácsot, az egyébként egyéni csúcsot dobó ukrán Piszkunov majdnem másfél méterrel maradt el tőle. Halász így az egy évvel ezelőtt, Eskilstunában szerzett Európa-bajnoki aranya után begyűjtötte a vb-elsőséget is. Örömteli, hogy Dobó SE-s klubtársa, Rába Dániel jó eredménnyel a negyedik helyen zárt.

Az ügyességi számokban a korábbiaktól eltérően az első három sorozat után csak a legjobb hat tehetett még egy kísérletet. Bajnok Eszter a távolugrás fináléjában éppen az új regula kárvallottja lett, hiszen a 616 cm-s eredménnyel a hetedik helyen végzett, és nem próbálkozhatott újra.

A 3000 m akadály fináléja a szokásoknak megfelelően izgalmas versenyt hozott. Tóth Lili Anna bátran elfutott az élbollyal, de a táv második felében már elsősorban az afrikai riválisok érvényesültek. Így „csak” óriásit javított az eddig élő hazai juniorcsúcson (10:13,97), és 10:04,17-es idővel a tizedik helyen ért célba.

Ami a délelőttöt illeti, három magyarból kettő is felülmúlta önmagát. Schmölcz Márk Olivér a gerelyhajítást selejtezőjében a harmadik kísérletre 74,80 m-es, nagy egyéni csúcsot ért el, és bejutott a szám szombati döntőjébe.

Sorok Klaudia hasonlóan cselekedett a 100 m gát előfutamában, mármint ami az egyéni rekordot illeti. A 13,92-es eredmény élete legjobbja, csakhogy a továbblépéshez egy tizeddel jobb idő szükségeltetett. Csóri Jusztina 24,55-öt futott 200 m-en, az elődöntő azonban álom maradt, összesítésben a 31. helyen zárt.

Szombaton a friss vb-aranyérmes Halász a diszkoszvetés kvalifikációjában áll a dobókörbe, rajta kívül pedig Schmölcz Márk Xavér a gerelyhajítás döntőjében, míg Kovács Soma a 10000 m gyaloglás fináléjában lesz érdekelt.

Az összes eredményt itt találja. Korábbi anyagaink: keddi összefoglaló, szerdai összefoglaló, csütörtöki összefoglaló

JUNIOR ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG, BYDGOSZCZ (LENGYELORSZÁG)
A nap világbajnokai és magyar eredményei
Fiúk. Magasugrás: Luis Enrique Zayas (Kuba) 2,27. Kalapácsvetés: HALÁSZ BENCE (MAGYARORSZÁG) 80,93, … 4. Rába Dániel 76,71. 400 m: Abdelah Hauun (Katar) 44,81
Leányok. Távolugrás: Yanis David (Franciaország) 642, … 7. Bajnok Eszter 6,16. 3000 m akadály: Celliphine Chepteek Chespol (Kenya) 9:25,15, … 10. Tóth Lili Anna 10:04,17. 400 m gát: Anna Cockrell (Egyesült Államok) 55,20

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS