Rio 2016 – Hajrájához közeledik a kötöttfogásúak felkészülése – képek

A korábbiaknál már valamivel könnyebb munkát végeznek Tatán a riói olimpiára készülő kötöttfogású birkózók, ám a csütörtöki sajtónyilvános edzésen még így is három-három mérkőzést kellett vívniuk 20-25 perces pihenőkkel a sportolóknak.

A legeredményesebb magyar szakágat négyen képviselik majd a játékokon, a londoni ezüstérmes Lőrincz Tamás (66 kg) mellett, a világ- és Európa-bajnok Bácsi Péter (75 kg), a vb- és Eb-bronzérmes Lőrincz Viktor (85 kg), illetve a 2009-es világbajnok Kiss Balázs (98 kg). A csapat jövő hét végéig Tatán készül – ahol jelenleg összesen tíz ország birkózói tréningeznek -, majd augusztus 8-án utazik Rio de Janeiróba.
A négy olimpikon közül előbbi három – amennyire ez lehetséges – kifejezetten derűsen vívta meccseit külföldi ellenfelekkel szemben, ám élete első olimpiája előtt álló Kisst ismét nyaksérülés kínozza.
“Sajnos a múlt héten kiújult a korábbi sérülésem, ami nagyon kellemetlen, alig tudok aludni, a jobb oldalamat néha alig érzem, ennek ellenére rendben leszek” – mondta az edzés elején az MTI-nek a BVSC birkózója, aki hozzátette, most az a legfontosabb, hogy pihentesse a nyakát, s ne legyen nagyobb baj. “Most még birkózok két-három meccset, de aztán muszáj lesz pihentetni. A munkát elvégeztem, készen állok, már négy éve is készen álltam, így most bele fog férni egy kis pihenés.”
A háromszoros Eb-győztes, idősebbik Lőrincz-testvér szemre könnyedén akciózott csütörtöki meccsein, s ő maga is elégedett volt produkciójával.
“Egyértelműen jobban ment, mint a múlt héten, de most már lassan el is kell kezdeni pörögni” – nyilatkozott Lőrincz Tamás, aki elárulta, mostantól rövidülnek majd az edzések, a legfontosabb feladat pedig a fogyás lesz. Az a terv, hogy mire kiér Rióba, már csak öt kiló plusz legyen rajta, most 73,5 kiló volt az edzés előtt – tette hozzá.
A ceglédi versenyző megemlítette, a tavalyi, rosszul sikerült Las Vegas-i vb-vel szemben nagy különbség, hogy Rióban nem kilenc, hanem csak öt óra lesz az időeltolódás, így könnyebb lesz az átállás.
Mint mondta, természetesen különleges élmény lesz az olimpián a testvérével együtt szerepelni. “Egy nappal előttem lép majd szőnyegre, úgyhogy én sajnos valószínűleg nem leszek kint a meccsein, ő viszont másnap már ott lesz majd velem. Az áprilisi, szerbiai kvalifikációs versenyen is nagyon jó volt, hogy végig ott volt és segített” – hangsúlyozta a 29 éves klasszis.
Bácsi Péter szintén jó állapotban érzi magát, mint mondta, “csak kicsit fáj itt-ott”, de nincsen komoly problémája. A fogyasztás – Lőrincz Tamáshoz hasonlóan – számára is komoly kérdést jelent, de emiatt sem aggódik.
“Most 82,5 kiló vagyok, Rióba 81-gyel akarok kimenni, s ott a hat kilóval már nem lesz probléma” – mondta az MTI-nek a Ferencváros sportolója.
Bácsi és Lőrincz egybehangzóan örömét fejezte ki, hogy a nagy világversenyektől eltérően Rióban korán, kevéssel dél után lesz a mérlegelés.
“Nekünk nagy fogyasztóknak ez nagyon jó, mert utána nem kell kapkodni az étkezéssel és a vízpótlással, szépen el lehet menni ebédelni, majd egy kis mozgás, aztán pedig még lesz egy vacsora, kényelmesen vissza lehet hozni a súlyt” – árulta el Bácsi Péter.
Lőrincz és Bácsi az oroszokkal kapcsolatos botránnyal kapcsolatban Sike András szövetségi kapitánnyal egy véleményen van: különösebben nem foglalkoznak ezzel a kérdés, egyrészt mert szerintük a sportágban az oroszoknak nagyon erős pozíciók vannak, így nehezen tudják elképzelni, hogy kizárják versenyzőiket, másfelől pedig Oroszországban még a második és harmadik emberek is nagyon komoly erőt képviselnek, ezért bárki is indul majd Rióban, biztosan nagyon nehéz lesz ellenük birkózni.
Az olimpián Bácsi Péter lesz első magyar birkózó, ő augusztus 14-én, vasárnap lép szőnyegre, Lőrincz Viktor egy, Kiss és Lőrincz Tamás pedig két nappal később szerepel. A két magyar női birkózó, a jelenleg Ukrajnában készülő Sastin Marianna (63 kg) és Németh Zsanett (75 kg) augusztus 18-án, a két szabadfogású, Veréb István (86 kg) és Ligeti Dániel (125 kg) pedig augusztus 20-án versenyez.

Tata, 2016. július 27. Lõrincz Viktor (b), testvére Lõrincz Tamás és edzõjük, Bacsa Ferenc mesteredzõ a riói olimpiára készülõ kötöttfogású magyar birkózócsapat sajtónyilvános edzésén a Tatai Olimpiai Központban 2017. július 27-én. A sportolók kvótát szerztek a riói nyári olimpiára. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Tata, 2016. július 27.
Lõrincz Viktor (b), testvére Lõrincz Tamás és edzõjük, Bacsa Ferenc mesteredzõ a riói olimpiára készülõ kötöttfogású magyar birkózócsapat sajtónyilvános edzésén a Tatai Olimpiai Központban 2017. július 27-én. A sportolók kvótát szerztek a riói nyári olimpiára.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Tata, 2016. július 27. Kiss Balázs a riói olimpiára készülõ kötöttfogású magyar birkózócsapat sajtónyilvános edzésén a Tatai Olimpiai Központban 2017. július 27-én. A sportoló kvótát szerzett a riói nyári olimpiára. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Tata, 2016. július 27.
Kiss Balázs a riói olimpiára készülõ kötöttfogású magyar birkózócsapat sajtónyilvános edzésén a Tatai Olimpiai Központban 2017. július 27-én. A sportoló kvótát szerzett a riói nyári olimpiára.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Tata, 2016. július 27. Az elsõ sorban balról Lõrincz Viktor (b), mellette testvére, Lõrincz Tamás (k), hátul Kiss Balázs (k) és Bácsi Péter (j) birkózók, Takács Ferenc edzõ (fent b), valamint Sike András szövetségi kapitány (j) a riói olimpiára készülõ kötöttfogású magyar birkózócsapat tagjai az ajándékba kapott mikrobusznál a Tatai Olimpiai Központban 2017. július 27-én. Ezen a napon az olimpiára utazó kötöttfogású birkózók sajtónyilvános edzést tartottak Tatán. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Tata, 2016. július 27.
Az elsõ sorban balról Lõrincz Viktor (b), mellette testvére, Lõrincz Tamás (k), hátul Kiss Balázs (k) és Bácsi Péter (j) birkózók, Takács Ferenc edzõ (fent b), valamint Sike András szövetségi kapitány (j) a riói olimpiára készülõ kötöttfogású magyar birkózócsapat tagjai az ajándékba kapott mikrobusznál a Tatai Olimpiai Központban 2017. július 27-én. Ezen a napon az olimpiára utazó kötöttfogású birkózók sajtónyilvános edzést tartottak Tatán.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Tata, 2016. július 27. Kiss Balázs a riói olimpiára készülõ kötöttfogású magyar birkózócsapat sajtónyilvános edzésén a Tatai Olimpiai Központban 2017. július 27-én. A sportoló kvótát szerzett a riói nyári olimpiára. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Tata, 2016. július 27.
Kiss Balázs a riói olimpiára készülõ kötöttfogású magyar birkózócsapat sajtónyilvános edzésén a Tatai Olimpiai Központban 2017. július 27-én. A sportoló kvótát szerzett a riói nyári olimpiára.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Tata, 2016. július 27. Lõrincz Viktor a riói olimpiára készülõ kötöttfogású magyar birkózócsapat sajtónyilvános edzésén a Tatai Olimpiai Központban 2017. július 27-én. A sportoló kvótát szerzett a riói nyári olimpiára. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Tata, 2016. július 27.
Lõrincz Viktor a riói olimpiára készülõ kötöttfogású magyar birkózócsapat sajtónyilvános edzésén a Tatai Olimpiai Központban 2017. július 27-én. A sportoló kvótát szerzett a riói nyári olimpiára.

Tata, 2016. július 27. Lõrincz Tamás a riói olimpiára készülõ kötöttfogású magyar birkózócsapat sajtónyilvános edzésén a Tatai Olimpiai Központban 2017. július 27-én. A sportoló kvótát szerzett a riói nyári olimpiára. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Tata, 2016. július 27.
Lõrincz Tamás a riói olimpiára készülõ kötöttfogású magyar birkózócsapat sajtónyilvános edzésén a Tatai Olimpiai Központban 2017. július 27-én. A sportoló kvótát szerzett a riói nyári olimpiára.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Tata, 2016. július 27. Kiss Balázs a riói olimpiára készülõ kötöttfogású magyar birkózócsapat sajtónyilvános edzésén a Tatai Olimpiai Központban 2017. július 27-én. A sportoló kvótát szerzett a riói nyári olimpiára. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Tata, 2016. július 27.
Kiss Balázs a riói olimpiára készülõ kötöttfogású magyar birkózócsapat sajtónyilvános edzésén a Tatai Olimpiai Központban 2017. július 27-én. A sportoló kvótát szerzett a riói nyári olimpiára.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Tata, 2016. július 27. Bácsi Péter (elöl) a riói olimpiára készülõ kötöttfogású magyar birkózócsapat sajtónyilvános edzésén a Tatai Olimpiai Központban 2017. július 27-én. A sportoló kvótát szerzett a riói nyári olimpiára. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Tata, 2016. július 27.
Bácsi Péter (elöl) a riói olimpiára készülõ kötöttfogású magyar birkózócsapat sajtónyilvános edzésén a Tatai Olimpiai Központban 2017. július 27-én. A sportoló kvótát szerzett a riói nyári olimpiára.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Tata, 2016. július 27. Bácsi Péter (b) és Bacsa Ferenc mesteredzõ beszélget a a riói olimpiára készülõ kötöttfogású magyar birkózócsapat sajtónyilvános edzésén a Tatai Olimpiai Központban 2017. július 27-én. A sportoló kvótát szerzett a riói nyári olimpiára. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Tata, 2016. július 27.
Bácsi Péter (b) és Bacsa Ferenc mesteredzõ beszélget a a riói olimpiára készülõ kötöttfogású magyar birkózócsapat sajtónyilvános edzésén a Tatai Olimpiai Központban 2017. július 27-én. A sportoló kvótát szerzett a riói nyári olimpiára.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Tata, 2016. július 27. Lõrincz Tamás, a riói olimpiára készülõ kötöttfogású magyar birkózócsapat tagja kipróbálja az ajándékba kapott mikrobuszt a Tatai Olimpiai Központban 2017. július 27-én. Ezen a napon az olimpiára utazó kötöttfogású birkózók sajtónyilvános edzést tartottak Tatán. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Tata, 2016. július 27.
Lõrincz Tamás, a riói olimpiára készülõ kötöttfogású magyar birkózócsapat tagja kipróbálja az ajándékba kapott mikrobuszt a Tatai Olimpiai Központban 2017. július 27-én. Ezen a napon az olimpiára utazó kötöttfogású birkózók sajtónyilvános edzést tartottak Tatán.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

MTI