A Ferrari elnöke kezdi elveszíteni türelmét

F1

2016. augusztus 3. szerda, 15:20

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Scuderia Ferrari S.p.A.

Sergio Marchionne nem az az ember, aki nagyon sokat szeret várni a sikerre: amíg a 2015-ös F1-es szezonban az elvárások szerint alakult, a Ferrari ebben az évben bizony jelentősen alulteljesítette a szezon előtt megfogalmazott célokat.

Nehéz időszakon megy keresztül a maranellói istálló: a csapat idén még nem nyert futamot, júliusban csak egy dobogós helyezést szereztek Kimi Raikkönen révén, és egyelőre úgy tűnik, hogy a Red Bull elfoglalta helyüket az erősorrendben a Mercedes mögött. Mindennek tetejébe jött James Allison távozása, akinek helyét Mattia Binottto foglalta el a Scuderiánál, nem titkoltan átmeneti megoldásként, hiszen azt tervezik, hogy olyan tervezői-technikai csapatot fognak alkotni, mint amely a McLaren szekerét próbálja előrébb tolni.

„Úgy döntöttünk, hogy egyszerre fejlesztjük a 2016-os és a 2016-os autót, saját szakértelmünket használva, hiszen nagyon komoly tehetségekkel rendelkezünk” – nyilatkozta Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke a Tuttosportnak. „Számunkra fontos, hogy kihasználjuk a tudásunkat, jelenleg pedig éppen ezt csináljuk. Ezzel együtt a technikai képességeink összeolvasztására van szükség. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy elégedett vagyok, azért inkább abban reménykedek, hogy a szezon második fele sokkal jobb lesz.”

Sokak szerint ez úgy is hangozhat, mint afféle ultimátum a Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene felé, de Marchionne hozzátette, hogy a 2014 végén pozíciójába lépő szakember továbbra is támogatását élvezi. „Azért választottuk Arrivabenét, mert ismeri a Forma-1-et, és olyan emberre volt szükségünk, aki képes csapatban gondolkodni és tudja vezetni a gárdát” – idézi a Corriere della Sera az olasz-kanadait, aki kitért versenyzőpárosára is. „Sebastian bajnoki anyagból van gyúrva, és sikerült felismernünk, hogy Kimi milyen remek munkát végzett következő szezonra szóló szerződésért. Felemelt fejjel, tisztességesen szeretném befejezni ezt a szezont, úgy, hogy minden egyes futamon a tőlünk telhető legjobbat nyújtottuk. De nem vesztegethetjük tovább az időt.”

Forrás: www.formula.hu – RSS