Tényleg túl sok 21 verseny egy szezonban?

F1

2016. augusztus 6. szombat, 10:41

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

Az F1 történetének leghosszabb szezonja a 2016-os, s bár már a nyári szünetnél tartunk, kilenc futam még mindig hátravan az évadból – többen soknak vélik, mások akár 25 versenyt is el tudnának képzelni.

Noha a csapatok korábban megegyeztek Bernie Ecclestone-nal, hogy a Forma-1-es versenynaptár nem megy évi 20 futam fölé (először 2012-ben rendeztek ennyi versenyt), de miután az elmúlt három évben 19 helyszín szerepelt egy szezonban, idén már 21 futamot rendeznek. Volt olyan idő, amikor a Magyar Nagydíjat az évad utolsó három verseny követte (2003-ban), ebben az évben azonban a Hungaroring után még 10 helyszínre kell elutazniuk a csapatoknak – ebből egyet már maga mögött hagyott a mezőny Hockenheim révén, de még kilenc futam így is hátra van minden idők leghosszabb szezonjából.

Monisha Kaltenborn, az idén még pontot sem szerzett Sauber csapatvezetője úgy véli, a csapatokat erőltetett menetre kényszeríti az elnyújtott naptár, mely már túlterjeszkedett az elviselhető hosszúságon. „21 verseny túl sok számunkra” – idézte a csapatfőnököt az F1i.com. „Úgy vélem, hogy ez nem segít nekünk abban, hogy több nézőt érjünk el. A legfontosabb tényező ez esetben talán a bevételek, de meddig sikerül tartani ezt a stratégiát? Ez a kereskedelmi jogok tulajdonosára tartozik, nem pedig a csapatokra. De úgy vélem, már túlléptünk a határon.” Amikor arról kérdezték Kaltenbornt, hogy hogyan jutottak idáig, így válaszolt: „Ez az érvényben lévő kétoldalú egyezmények miatt van így, hiszen több csapat beleegyezésére is szükség volt ehhez.”

A csapatfőnök úgy véli, hogy a versenyek ekkora száma miatt a nyári gyárleállás különösen fontos az olyan kis, nehéz pénzügyi helyzetben lévő gárdák számára, mint a Sauber. „Nagyon fontos, hiszen félretéve a teljesítményt, a csapattagoknak szüksége van a pihenésre – jó okunk lett volna arra, hogy 20 versenyben limitáljuk a naptár hosszát. Már ennél többnél tartunk, és tervbe van véve, hogy még tovább megyünk – arra viszont nincs forrásunk, hogy váltott műszakban dolgoztassuk az embereinket annak érdekében, hogy ne fáradjanak ki igazán. Szerintem a gyárleállás az egyik legjobb dolog, melyet valaha sikerült kiharcolnunk – melyről akkor sikerült megegyeznünk, amikor senkit sem érdekelt, mert nem volt értelme erről beszélni.  Talán még többet kellene kiharcolnunk, ami jót tenne mindenkinek.” 

Forrás: www.formula.hu – RSS