Wolff szerint jövőre erős lesz a Ferrari

F1

2016. augusztus 20. szombat, 15:35

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Toto Wolff, a Mercedes F1-es csapatfőnöke mesélt az olasz gárda idei évi teljesítményéről és arról, mit várnak el tőlük a címvédő alakulatnál a következő szezonban.

Az osztrák szakember a látszat ellenére – hogy a Ferrari jelenleg nagy gondban van – továbbra is úgy gondolja, hogy a maranellóiak jövőre képesek lehetnek győzelmekre, sőt akár  a bajnoki címet is elhódíthatják a német gárdától 2017-ben.

Wolff az okot is elárulta, miért véli azt, hogy az olaszok jövőre igen erősek lehetnek: „Nem hinném, hogy le kellene írni a Ferrarit, az tény, hogy legtöbbször nehéz idők jártak el felettük 2016-ban. Úgy gondolom, hogy túl korán leállították az idei autó fejlesztését, és igen hamar elkezdtek a 2017-es versenygépükre koncentrálni. Sose becsüljünk alá egy olyan csapatot, akiknek ilyen hatalmas anyagi forrásai, és ilyen rendkívüli szenvedélyük van az F1 iránt.”

 Dppi_wolff_08.20.

Az osztrák szakember elmondta, nem tudja, miért teljesít alul a maranellói gárda az elvárthoz képest: „Sportszerűnek kell lennünk, és a Formula-1 a versenyzők és a csapatok közötti nagy harcokért él még mindig. A Ferrari egy nagyszerű gárda kiváló szakemberekkel. Valamilyen okból a legtöbb versenyen nem tudták elérni azt a szintet, amit vártak maguktól, és mi is tőlük, de nem tudok erről részleteket, és a dolog okait sem tudom felsorolni.”

A Mercedes főnöke nem utasítaná vissza – sőt állítása szerint örülne is neki – ha futamról futamra kellene küzdeni az olasz alakulattal a győzelemért: „Nemcsak nekem, hanem az F1-nek is nagyszerű lenne, ha harcolnánk a Ferrarival, és bár ez egy kissé abszurdnak tűnik, nagyon várom, hogy ez eljöjjön, és remélem, hogy ismét megtalálják a régi erejüket és megküzdhetünk velük a pályán.”

Forrás: www.formula.hu – RSS