Exkluzív: Hőhullám az Ardennekben

F1

2016. augusztus 25. csütörtök, 22:10

Még a legidősebbek sem emlékeznek olyan forró napra a Belga Nagydíjak történetéből, mint amilyen az idei futam csütörtöki sajtónapjára jutott. A 33 Celsius-fokos hőség mindenkit a hungaroringi klímára emlékeztetett, ráadásul az előrejelzések szerint csak vasárnap várható érdemi változás, amikor akár eshet is: ez tökéletesen illeszkedne ahhoz a szeszélyes időjáráshoz, amely a pálya térségét évtizedek óta jellemzi.

A jó idő biztosan hozzájárult ahhoz, hogy a Forma-1-es mezőny tagjai csak lassan kezdtek ébredezni a nyári szabadság után. Legyen szó versenyzőről, újságíróról vagy szerelőről, mindenki napbarnítottan, kipihenten, ám kissé komótosan vágott bele a hétvégébe, amellyel elkezdődik az idény második félideje.

A nap híre a Mercedestől érkezett, kiderült ugyanis, hogy a vb-éllovas Lewis Hamilton és a csapat úgy döntött, hogy a pilóta itt vállalja magára a hajtáslánc-komponensek cseréje miatt járó, a brit felett egy ideje már viharfelhőként tornyosuló tetemes rajtbüntetést. A háromszoros vb-elsőt rosszul, a listavezető státuszt a Hungaroringen elveszítő csapattársat, Nico Rosberg viszont kifejezetten jól érintő húzásra jobb helyszínt aligha találhattak volna, hiszen Spában könnyű előzni, így Hamilton akár a lehetetlennek tűnő küldetéssel is megpróbálkozhat.

IMG_20160825_120747

„Mindent megteszek azért, hogy minimalizáljam a büntetés hatását” – fogadkozott a címvédő világbajnok az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján. „Természetesen a győzelem a cél, de tudom, hogy ez nagyon, nagyon, nagyon nehéz lenne, mert közel vannak egymáshoz az autók. A Red Bull is gyors és szerintem a Ferrari is. Most sokkal nehezebb lenne ezt megcsinálni, mint tavaly vagy azelőtt, ezért inkább kárminimalizációra készülök.”

A nyári szünet előtt durván megtorpanó, Hamiltontól zsinórban négy vereséget elszenvedő Rosberg számára komoly esély lehet a brit kálváriája, ám a német taktikusan kezeli a helyzetet és igyekezett mérsékelni a rá nehezedő nyomást. „Azt szeretném, ha jól sikerülne a hétvégém és a legjobbat hozva nyernék. Természetesen tudomásom van arról, hogy mi a helyzet Lewisszal. Ennek köszönhetően kissé talán könnyebb lehet számomra ez a hétvége, hiszen ő a közvetlen riválisom. A kihívás persze így sem kicsi, mert ha visszaemlékezünk, négy héttel ezelőtt a két Red Bull mögött végeztem…” – fogalmazott az évad hátralevő időszakát 19 pontnyi hátránnyal indító pilóta.

A futamot várhatóan teltház kíséri majd figyelemmel, ám ez nem Hamilton vagy Rosberg érdeme: a Benelux államokat idén Max Verstappen tüzelte fel, aki bízik abban, hogy a Red Bull a számára hazai pályán is versenyképes lesz: „Az utóbbi néhány verseny jól alakult, átugrottuk a Ferrarit, de most az a legfontosabb, hogy előttük tudjunk maradunk. Igyekszünk közeledni a Mercedeshez is, bár tudjuk, hogy ez roppant nehéz feladat” – mondta a Spától alig 50 kilométernyire született csodaifjonc, aki nem tart attól, hogy a Renault erőforrás miatt hátrányban lehetnek.

Dppi_00116013_112

Ezen a hétvégén újoncot is avat a Forma-1 Esteban Ocon személyében: a Mercedes által patronált, idén néhány pénteki szabadedzésen a Renault kötelékében felbukkant ifjú francia a Manor színeiben debütálhat, a nyári szünet közben lefokozott Rio Haryanto helyén. Vannak, akik szerint ez már annak az előszele, hogy jövőre a Renault gyári csapatának versenyzője lesz, mások szerint a Mercedes akarja a szétlövést, hogy kiderüljön, a Manornál az idény eleje óta szereplő DTM-bajnok Pascal Wehrlein, vagy a másik reménység a tehetségesebb. Még az is lehet, hogy mindkét ok egyszerre játszott szerepet, Ocont viszont ez a legkevésbé sem foglalkoztatja: a 19 éves suhanc magabiztosan, szemlátomást elégedetten nyilatkozott a sajtónak és nyugtalanságnak a nyomát sem lehetett rajta felfedezni. „Elég régóta jövök-megyek már a Forma-1-es paddockban, sokszor vezettem már F1-es autót, így örülök, hogy végre eljött ez is. Őszintén szólva úgy érzem, hogy megfelelően felkészültem a bemutatkozásra” – mondta Ocon.

Pilótapiaci fejleményről egyelőre nem hallani újdonságot: a korábbi pletykáknak megfelelően a Renault gyári csapatához számos pilóta készül(ne), a francia csapat döntése pedig mozgásba hozhatja az egész piacot. Persze nemcsak Kevin Magnussennek és Jolyon Palmernek van aggódnivalója, hiszen nincs szerződése a Williams pilótáinak sem: Felipe Massától és Valtteri Bottastól azt várná a grove-i csapat vezetése, hogy némi pénzt is szállítanak a konyhára, ám erre aligha kerülhet sor.

Dppi_00116013_130

„Egész pályafutásom során azt tettem, amit tennem kellett. Ez ezután sem fog megváltozni. Szerintem már bizonyítottam, hogy mire vagyok képes. Úgy gondolom, hogy ez a legfontosabb. Pénzem nincs, amit a csapatnak tudnék fizetni, jövőre sem lesz. Ez nálam a kezdetek óta így van, nem is fog megváltozni, éppen ezért egyáltalán nem aggódom emiatt” – foglalt állást Massa, aki nem titkolta azt sem, hogy menedzsmentjével vizsgálják a különféle lehetőségeket. Bottas helyzete egy fokkal talán jobb, mivel egy finn szponzor révén visz némi pénzt a konyhára, a menedzsmentjét pedig a Mercedes sportigazgatója, Toto Wolff is erősíti. Ennek ellenére az északi reménység sem tudja még, hogy mi következik: „Még semmi nem dőlt el, de bízom benne, hogy megtaláljuk a megfelelő megoldást. Tárgyalunk és remélem, hogy szeptemberre megszületik a döntés. Úgy érzem, hogy jó helyzetben vagyok. Várjunk és meglátjuk, hogy mi történik, itt maradok-e vagy sem…”

Pénteken a szavak helyett már a köridőké lesz a főszerep, az első két szabadedzéssel a Forma-1-es élesben is visszatér, ráadásul az első gyakorlás némi érdekességet is ígér: akkor négy pilóta, Nico Rosberg, Nico Hülkenberg, Daniel Ricciardo és Carlos Sainz is kipróbálja majd a glóriát, amelynek jövő évi bevezetését jegelték, ám a fejlesztése továbbra is folytatódik.

Forrás: www.formula.hu – RSS