Penske 1-2-3-4 a szezonzáró időmérőjén

Az összetett pontversenyt vezető Simon Pagenaud elsőségével ért véget a Verizon IndyCar Series 2016-os szezonjának utolsó kvalifikációja a kaliforniai Sonoma Raceway-en.

Ami azonban ennél is fontosabb, hogy a rajtelsőségért járó egy bónuszpont révén Pagenaud 44 egységre növelte előnyét Team Penske-s csapattársa, egyben az áhított címért már csak egyetlen, állva maradt ellenfele, Will Power előtt.

A kvalifikáció utolsó, a legjobb hat versenyző részvételével lezajló szegmense során úgy festett, hogy ezen extra pont nem kap szerepet a bajnoki küzdelemben, miután a szintén Penske pilóta Helio Castroneves lerobbanthatatlannak tűnt a tabella éléről. Pagenaud azonban nem sokkal a kockás zászló belengetése előtt megkezdett újabb gyors körre vállalkozott, amit sikerült olyan tökéletesen összeraknia, hogy végül több, mint másfél tizedet vert brazil csapattársára.

sq12

“[A pole] nagyon örömteli, a legjobb dolog viszont az, hogy milyen jó volt az autó a kvalifikáció egészén” – nyilatkozta a boldog francia, aki karrierje során először rajtolhat az első helyről Sonomán. “Nagyon büszke vagyok a HP Chevrolet csapatára. Micsoda álomszezon ez számunkra, hét pole! Hihetetlen… Tudtam, hogy meg fogjuk tudni csinálni. [Sonoma] nem igazán a kedvenc pályatípusaim közé tartozott eddig, de azt hiszem most már nem ez a helyzet.”

A fentiekből kiderült, hogy Pagenaud idei hetedik (teljes pályafutását tekintve kilencedik) pole-ját ünnepelheti, ami ráadásul egyben a Team Penske fennállásának 245. rajtelsősége is.

Az év legutolsó kvalifikációja teljes mértékben a Team Penske privát partijává alakult, miután a patinás gárda kvartettje a komplett első két sort kibérelte.

A pole-os Pagenaud és a mellőle rajtoló Castroneves mögött a harmadik pozcióban a csapat színeiben nagy valószínűség szerint utolsó IndyCar hétvégéjére készülő Juan Pablo Montoya zárt.

A kolumbiai versenyző márciusban, St. Petersburgben futamgyőzelemmel indította a szezont, azóta azonban mindössze háromszor tudott csak a legjobb öt között végezni, összetettben pedig a kiábrándtó tizennegyedik helyen áll jelenleg. Montoya ülését azonban mégsem a teljesítménye, sokkal inkább szponzorációs problémák veszélyeztetik, amit maga Roger Penske erősített meg a gárda szombat délelőtt tartott sajtótájékoztatóján. A médiaesemény apropója a Menards-cal lévő partnerkapcsolatuk meghosszabbításának bejelentése volt, aminek értelemében Pagenaud #22 Dallara-Chevy-je 2017-ben már tíz versenyen keresztül – beleértve a 101. Indianapolis 500-at – viseli majd a jól ismert sárga festést. A konferencia során Penske hivatalosan megerősítette, hogy Power és Pagenaud mellett Castroneves is a csapat pilótája marad 2017-ben is, arra a kérdésre viszont, hogy igazak-e a pletykák és valóban Josef Newgarden váltja jövőre Montoyát, már kitérő választ adott. A legendás csapattulajdonos nem cáfolta, de nem is erősítette meg a kétszeres Indy 500 győztes távozását, mindössze annyit osztott meg a nagyérdeművel, hogy a gárda negyedik autójának sorsa a szponzoráción múlik, a 41 éves kolumbiaival kapcsolatos kérdőjelek pedig szintén üzleti jellegű okokra vezethetőek vissza.

sq2

Ennyi kis kitérő után viszont most kanyarodjunk vissza a sonomai időmérőre.

A Team Penske flotta negyedik, egyben legrosszabb eredményét Pagenaud egy szem kihívója, azaz Power szerezte meg.

“Nem igazán volt meg a sebességünk a kvalifikáció egészén” – mondta Power az autójából kiszállva. “Nem tudok rámutatni arra, hogy mi volt ennek az oka, mivel még nem láttam az adatokat. Az egész eddigi hétvégénkre ez volt a jellemző, gyorsak voltunk, de nem eléggé. Szerintem a verseny már egy teljesen más történet lesz a jelentős gumikopás miatt, szóval remélhetőleg ez lehetőséget biztosít majd számunkra. Ha sima küzdelem lesz, akkor borzasztó nehéz lesz legyőzni Simont.”

Az ausztrál elől nem csak a pole pozícióval járó egy pontot orozta el Pagenaud, de még az általa tartott, 1:16.2597-es pályacsúcsot is a múltnak adta át. A 32 éves francia a kvalifikáció csoportkörében összehozott 1:16.2530-as körével követett el trónfosztást a rekordok könyvében.

A legjobb, nem penske-s eredményt Graham Rahal érte el, aki az ötödik helyre kormányozta az RLL Racing 15-ös számú Dallara-Hondáját, míg a hatodikként szintén a japán gyökerű márka képviselőjeként Ryan Hunter-Reay zárt az Andretti Autosportot képviselve.

Utóbbi, 2012-es bajnok az elmúlt napok során a mennyet és a poklot egyaránt megjára, miután szeptember 14-én, alig néhány órával harmadik gyermeke születése után holtan találták apósát, valamint annak feleségét. Mint később kiderült, felesége, Beccy Gordon – aki a volt NASCAR és IndyCar pilóta, manapság a Dakarról, valamint az általa megalapított Stadium Super Trucks sorozatból ismert Robby Gordon húga – édesapja, a nagynevű off-road pilóta Robert ‘Baja Bob’ Gordon eddig tisztázatlan körülmények között megfojtotta nejét, majd lőfegyverrel a saját életét is kioltotta. A sors gonosz fintora, hogy Beccy ráadásul a tragédia, egyben kisfia világra hozatala után két nappal ünnepelte a 38. születésnapját.

A történtek ellenére nem csak Hunter-Reay, de Robby Gordon sem vett ki szabadságot, aki ráadásul szombaton megnyerte az SST Costa Mesában rendezett első futamát.

A tavalyi, sonomai győzelme révén negyedik IndyCar bajnoki címét bezsebelt Scott Dixon a hetedik helyről kezdheti meg a vasárnap esti (magyar idő szerint már hétfő éjjeli) 85 körös futamot. A Chip Ganassi Racing veteránja ráadásul egy korszakot is lezár, lévén most utoljára viszi pályára 9-es számú Dallara-Chevy-jét a Target ruhájába öltöztetve, miután júliusi bejelentése értelmében a cég 27 év partnerség után távozik a csapat mellől.

sq1

A 36 éves klasszist mindössze 0.003 másodperc válaszotta el attól, hogy bejusson az utolsó felvonást képező Fast 6-be.

“Komoly vibrációt tapasztaltam” – magyarázta Dixon. “Azt hittem, a fekete abroncsok miatt van, de amint átváltotta a pirosakra akkor még rosszabb lett. Ugyanakkor tényleg nagyon örülök a kvalifikációs helyezésünknek tekintve, hogy honnan indultunk.”

Az új-zélandi mellől Alexander Rossi várhatja a rajtot az Andretti Herta Autosport színeiben, aki ezzel együtt az időmérő legjobb újonca is lett.

Az ötödik sort a Sébastien Bourdais (KVSH Racing) -Josef Newgarden (Ed Carpenter Racing) páros alkotja.

A sonomai kvalifikáció legnagyobb csalódása Marco Andretti nevéhez fűződik. Az Andretti Autosport versenyzője főkategóriás pályafutása legrosszabb szezonját teljesíti idén, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy az elmúlt tizenöt futamból mindössze két alkalommal tudott csak a top 10-ben végezni, ebből a legjobb eredménye egy kilencedik hely a detroiti duplaforduló vasárnapi versenyéről, míg összetettben a 17. pozíciót foglalja el.

A jelenlegi hétvége azonban biztatóan indult Andretti számára, aki egyébként tíz évvel ezelőtt pontosan itt, Sonomán szerezte első főkategóriás futamgyőzelmét. A pénteki első szabadedzést a másodikként zárta, a szombat délelőtti gyakorlást pedig egyenesen a tabella élén fejezte be, úgyhogy minden oka megvolt arra, hogy egy jó eredményben reménykedjen a kvalifikáció során. A pozitív végkifejlet helyett azonban az időmérő sokkal inkább a teljes eddigi szezonját tükrözte, vagyis katasztrofálisan zárult.

Marco a vágyott Fast 6-be való jutás helyett, már a csoportkörében elvérzett, köszönhetően egy valószínűsített műszaki problémának, aminek révén csak a 14. pozícióból várhatja a zöld jelzést vasárnap.

“Nagyon nehéz lesz ma éjjel aludnom, óriási csalódás ez” – nyilatkozta az érthetően szomorú 29 éves amerikai. “Határozottan meg volt a sebességünk ahhoz, hogy valami igazán jót alkossunk ma, nagyon kiábrándultak vagyunk.”

Az Indianapolis 500-hoz hasonlóan dupla pontozású GoPro Grand Prix of Sonoma magyar idő szerint hétfőn, kb. 00:45-kor kapja meg a zöld zászlót.

Pagenaud vagy Power? Power vagy Pagenaud? Ez a nagy kérdés.

Az időmérő végeredménye:

sq0

Forrás: www.formula.hu – RSS