Az elnök szerint szervesen fejlődik a magyar asztalitenisz


Vasárnap négy döntővel fejeződött be a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokság. A magyar mérleg egy bronzérem, amit a Madarász Dóra, Pergel Szandra duó nyert.

A riói olimpikon Póta Georgina miután az első két játszmát megnyerte, végül 4:3-as vereséget szenvedett a későbbi ezüstérmes portugál Yu Fu elleni nyolcaddöntőben. A másik riói magyar indulót, Lovas Petrát a 32-ben búcsúztatta a vegyespárosban Európa-bajnoki címet szerző román Daniela Dodean Monteiro. Az aranyérmeken a francia Lebesson (férfi egyes), a török Hu Melek (női egyes), a Franziska, Groth német, dán duó (férfi páros), és a német Silbereisen, Winter kettős (női páros) osztozott.

Nátrán Roland, a honi szövetség elnöke az M4 Sport Sportreggeli című hétfői műsorában úgy értékelte, hogy a magyarok szereplésével, valamint a három telt házas versenynappal is elégedettek lehetünk. A jövőről szólva elmondta, hogy a férfiaknál jelenleg generációváltás zajlik, míg a nőknél Pergel és Madarász mellett az Eb-n a legjobb 16-ig jutott Póta Georgina is karrierje csúcsán van, így tőlük lehet számítani kiemelkedő eredményekre nagy, nemzetközi versenyeken. A lehetséges honosítási tervekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nem akarnak gyökeresen változtatni, így inkább csak a magyar játékosokat ázsiai edzőpartnerekkel, vagy edzőkkel akarják segíteni. Megjegyezte, a magyar asztalitenisz-hagyományok és az ázsiai kombinációja sikeres lehet. Összességében szerinte a magyar asztalitenisz szervesen fejlődik, a játékosok és edzők is sokat tesznek azért, hogy így legyen.

Magyarország 2019-ben asztalitenisz világbajnokságot rendez Budapesten, a héten megrendezett kontinensviadal bizonyította, hogy a rendezéssel vélhetően nem lesz baj két év múlva sem.

(MOB, fotó: Illyés Tibor/MTI) 

Forrás: www.mob.hu – RSS