1951. október 25-én született, vagyis ma ünnepli 65. születésnapját Mucha József 6-szoros válogatott labdarúgó, labdarúgóedző.
Mucha József a Tolna megyei Mázán született, Mázaszászváron kezdett el futballozni, majd Dorogra került, itt vált élvonalbeli labdarúgóvá, és verekedte be magát az ifjúsági válogatottba. Tehetségére a Ferencváros figyelt fel, és az akkor 19 éves középpályás 1970-ben a zöld-fehérekhez igazolt. Tizenegy éven keresztül futballozott a Fradiban, 252 bajnokin 35 gólt szerzett, kétszeres magyar bajnok és négyszeres MNK-győztes. UEFA-kupa-bronzérmes, tagja volt az 1974–1975-ös KEK döntős csapatnak.
1981-ben a belga Waregem együttesébe szerződött, két évvel később itt fejezte be profi pályafutását. Az A-válogatottban 23 évesen debütált, 1974-75-ben három, majd 1981-ben újabb három mérkőzésen lépett pályára a nemzeti csapatban. 1981-ben a Ferencváros örökös bajnokává választották.
Edzőként is a Fradiban töltötte a leghosszabb időt, 1983-tól 1999-ig állt a klub szolgálatában, kétszer a felnőtt csapat szakvezetője volt. A 2000-es évek elején futsaledzőként is dolgozott, a magyar futsalválogatott szövetségi kapitánya is volt.