Az NB I-es női junior-röplabdabajnokságban a Kaposvár és a Nyíregyháza is megelőzte a korábbi éllovas Gödöllőt, a férfiak küzdelemsorozatában folytatódik a Kecskemét és a Dunaferr üldözőversenye.
UP-info • Javában tart az NB I-es férfi és női junior-röplabdabajnokság alapszakasza, két hónappal a rajt után szemügyre vesszük, hogyan alakul a két küzdelemsorozat bajnoki tabellája.
A női bajnokságban rangadót játszottak legutóbb, hiszen az éllovas Gödöllő a veretlen Nyíregyházát fogadta. A találkozó, némi meglepetésre, háromszettes vendégsikerrel zárult, azzal a két csapat helyet cserélt a táblázaton. Az élen azonban nem a Nyíregyháza, hanem a Kaposvár áll, amely ugyan már elszenvedett egy vereséget, de egy mérkőzéssel többet játszott: a TFSE 3-1-es legyőzésével átvette a vezetést. A Vasas Jászberényben köszörülte ki a Gödöllő elleni csorbát (3-0), míg a Palota megszerezte első sikerét, mégpedig a továbbra is nyeretlen Budaörs ellen (3-0). Az UTE parázs meccset vívott Békéscsabán: a hazaiak ugyanis már 2-0-ra vezettek, ám a lilák onnan is egyenlíteni tudtak, az ötödik szettre azonban elfáradtak. A bajnoki tabella ITT érhető el, ám a helyzet meglehetősen kusza, hiszen van olyan csapat, amelyik hat mérkőzést játszott, míg ketten csak három találkozón vannak túl.
A férfibajnokságban tisztább a kép, hiszen valamennyi együttes kilenc mérkőzésen van túl. Az élen folytatódik a Kecskemét és a Dunaferr üldözőversenye, előbbiek legutóbb a Szolnok ellen és a MAFC otthonában, utóbbiak a Pécs ellen és Kazincbarcikán diadalmaskodtak, így továbbra is maradt az egy pontos különbség, méghozzá a Kecskemét javára. A kaposváriak a harmadikak, de mivel ők már korábban lejátszották az egyik meccsüket, így a hátrányuk most öt pontra nőtt. A szolnokiaké pedig hétre, mert ugyan legyőzték a Sümeget, de mint azt említettük, Kecskeméten kikaptak.
Ugyanakkor nincs már pont nélküli csapat a bajnokságban: eddig a Debrecen és a MAFC állt így, ám a két gárda most egymás ellen lépett pályára. Mivel ötszettes mérkőzést játszottak, mindkettő megszerezte az első pontját. A párharcból végül a debreceniek jöttek ki győztesen, így ők egyúttal az első győzelmüket is ünnepelhették a bajnokságban. A bajnoki tabella ITT böngészhető.