A kiemelt fiú junior-és kadet kosárlabda-bajnokságokban többnyire kiegyenlített küzdelmet hozott az alapszakasz, ami az előbbiben egy meccs kivételével véget is ért, utóbbiban viszont javában tart.
Lakner Gábor • Az ünnepi időszakra leálltak a korosztályos kosárlabda-bajnokságok, mi pedig szemügyre vesszük, jövőre honnan folytatják a csapatok. Elsőként a kiemelt fiú junior- és kadetbajnokság következik.
A kiemelt fiú-juniorbajnokságban egyetlen mérkőzés kivételével véget ért az alapszakasz. Az a találkozó ugyanakkor a nyolccsapatos nyugati csoportban az első helyről hivatott dönteni, ugyanis az első helyen álló, veretlen Soproni Sportiskola az egyetlen vereséggel álló Rátgéber Akadémia együttesét fogadja. A papírforma a soproniak alapszakasz-győzelmét ígéri, hiszen Pécsett 17 ponttal nyertek, így még kis különbségű vereséggel is maguk mögött tartanák a mecsekaljai alakulatot. A harmadik helyre az Alba Fehérvár futott be 8/6-os mérleggel, a Szombathelyi Sportiskola és a Körmendi Törpördögök ötvenszázalékos teljesítményt nyújtott, a másik pécsi csapat, a PVSK pedig 6/8-cal zárt. A fiatalokból álló Budapesti Honvéd B kétszer győzött, a Megyeri Tigrisek pedig nyeretlen maradt.
Keleten nincs jövőre halasztott mérkőzés, ott már befejeződött az alapszakasz. Az első helyről a Budapesti Honvéd A csapatának és a Nyíregyházi Sportcentrumnak az összecsapása döntött, melyről honlapunk a helyszínről számolt be. A fővárosiak 12/2-es mérleggel végeztek az élen, megelőzve a 11/3-mal álló Nyíregyházát és a 10/4-gyel záró Debreceni KA-DEAC együttesét. A Vasas Akadémia 8/6-tal, a MAFC 6/8-cal fejezte be a küzdelmet, a Szolnoki Olaj pedig 5/9-cel. A Szedeák és a Békéscsaba egyaránt két-két sikert könyvelhetett el.
A kadetbajnokság alapszakasza még javában tart nyugaton és keleten is. Előbbiben kicsit kusza a tabella, hiszen a nyolc csapat közül van, amelyik már tizenhárom mérkőzést játszott, ketten viszont csak tíznél tartanak. A veretlen Alba Fehérvár vezet az egy vereséget elkönyvelő ZTE előtt, a harmadik helyen a Szombathelyi Sportiskola áll. A középmezőnyt a Rátgéber Akadémia, a Körmendi Törpördögök és Kaposvári KK alkotja, hátul pedig a két, illetve egyetlen győztes mérkőzéssel álló Oroszlány és a Budaörsi DSE tanyázik.
Keleten is változatos a tabella, de ott legalább csak kétmérkőzésnyi különbség van a csapatok között. Veretlen csapat már nincs, jövőre a MAFC folytatja az élről, mögötte a Debrecen KA-DSI, a Vasas Akadémia és a Budapesti Honvéd áll. A Szolnoki Sportcentrum ötvenszázalékos mérleggel rendelkezik, a Szedeák pedig egy sikerrel – összesen hárommal áll – előzi a Nyíregyházát és a Zsíros Akadémiát.