Egy híján húsz, U23-as magyar versenyző található a cselgáncsozók felnőtt-világranglistáján, a fiúk közül Tóth Krisztián, míg a leányok mezőnyében Gercsák Szabina kezdi az évet a legelőkelőbb helyen.
Lakner Gábor • A cselgáncsozóknak a január 14-ei African Opennel kezdődik a versenyév, először Tuniszban lesz lehetőségük gyarapítani pontszámukat a felnőtt világranglistán. Az év elején szemügyre vesszük, hogy állnak súlycsoportjukban a magyar U23-as versenyzők. A fiúk között nyolc, a lányok mezőnyében tizenegy olyan cselgáncsozót találunk, aki megfelel a kritériumnak. Többen az élmezőnybe tartoznak, míg akad, aki éppen csak feliratkozott a legjobbak közé.
A 60 kg-os súlycsoportban két U23-as versenyzőt találunk, Bartha Ákos (22 éves, Miskolci VSE) 51 pontot gyűjtött, azzal a 124. helyen áll, míg Szabó Csaba (22, Kecskeméti JC) 16 pontja a 191. helyre elegendő. Szintén ketten szerepelnek a 66 kg-osok között, ők azonban kevés pontot szereztek eddig. Takács Márton (21, KSI SE) 8 ponttal a 249. helyet foglalja el, Végvári Martin (22, Mogyi-Bajai JC) 2 ponttal a 292. pozícióban áll.
A 73 kilósok mezőnyében Szabó Frigyes (22, Leányvár SE) 80 pont birtokában a 126., a műtét után lábadozó Tóth Krisztián (22, KSI SE) pedig az előkelő hetedik helyet birtokolja a rendkívül tekintélyparancsoló 1474 pontjával. Ohát Zalán (21, Ceglédi VSE) súlycsoportot váltott, de még szerepel a 90 kg-osok között is, 12 pontja „él” még, és azzal a 193. helyen áll. Sokkal fontosabb azonban, hogy már a 100 kg-ban is gyűjtött 72 pontot, amivel a 102. pozíciót birtokolja. A sort a nehézsúlyú Waczulik Richárd (18, UTE) zárja, aki már 48 pontot összeszorgoskodott a +100 kg-os mezőnyében, azzal a 98.
A lányok között 48 kg-ban a juniorkorból kilépő Pupp Réka (20, Atomermű SE) 259 pontjával a 40. helyen kezdi az évet. Az 52 kg-ban Szabó Katinka (22, BHSE) 68 ponttal a 93, míg 57 kg-ban Knetig Emőke (22, Mogyi-Bajai JC) 20 ponttal a 133., Siroki Ibolya (21, Budaörsi SC) pedig 14 ponttal a 150. helyen található.
A 63 kg-os súlycsoportban ugyan két versenyzőt találunk, de igazából csak Polyák Krisztina (21, Budaörsi SC) eredménye számít, aki 15 ponttal a 140. helyen áll. A juniorkortól szintén elbúcsúzó Gercsák Szabina (20, Hell Miskolci JC) még 2015 nyarán váltott súlycsoportot, mégis él 10 pontja a régi kategóriájában, mellyel a 146. helyet foglalja el. „Új“ súlycsoportjában, a 70 kg-ban 683 ponttal az élmezőnyben a 24. pozíciót birtokolja, ami a Top10-es Tóth Krisztián után a legjobb, amelyet fiataloktól látunk.
A 70 kg-osok között még ketten iratkoztak fel a világranglistára, Gyulai Réka (22, Ászok JC) 6 ponttal a 132., Lőrincz Renáta (19, UTE) 2 ponttal a 140. helyen áll. Eggyel feljebb, 78 kg-ban Salánki Evelin (22, Ippon Judo Tatabánya) 18 pontot gyűjtött, azzal a 90. pozíciót foglalja el. A +78 kg-ban három versenyzőnk is szerepel a ranglistán, közülük a legfiatalabb a legelőkelőbb helyen. Szigetvári Mercédesz (18, Mogyi-Bajai JC) 110 ponttal az 59., a junior-pályafutását egyaránt befejező Kárpáti Emese (20, KSI SE) és Nagy Kitti (20, Szatymaz SE) egyaránt 2-2 ponttal bír, és annak révén a holtversenyen 103. helyen állnak.