A Budapest Honvéd szombaton 1–0-ra legyőzte a Haladást Sopronban az OTP Bank Liga 25. fordulójában, és ezzel átvette a vezetést a tabellán. A Vasas drámai meccsen verte a Videoton FC-t.
A Budapest Honvéd Eppel Márton 88. percben szerzett góljával 1–0-ra nyert a Haladás vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában, így – a Videoton hazai vereségével – a tabella élére állt.
OTP Bank Liga, 25. forduló:
Swietelsky Haladás–Budapest Honvéd 0–1 (0–0)
Sopron, 2130 néző, v.: Erdős
gólszerző: Eppel (88.)
sárga lap: Jancsó (39.), Iszlai (41.), Bosnjak (73.), illetve Lovric (74.), Ikenne-King (76.)
Swietelsky Haladás: Király – Polgár, S. Wils, Jagodics, Devecseri – Jancsó (Kiss B., 82.), Iszlai, Kovács L., – Rácz (Bosnjak, 66.), Williams (Kiss T., 76.), Mészáros
Budapest Honvéd: Gróf – Lovric, Kamber, Baráth – Ikenne-King (Villám, 92.), Gazdag (Koszta, 83.), Hidi, Zsótér, Nagy G. – Eppel (Balázs, 92.), Lanzafame
Az első félidőben a Honvéd többször is letámadással hozta zavarba a szombathelyi együttest, s az első nagy helyzetet is a vendégek alakították ki, de Király Gábor hárított. A Haladás a játékrész végén jutott el helyzetig, a túloldalon Gróf volt a helyén.
A fordulást követően sokáig még kevesebb izgalom történt a pályán, egy-egy keményebb, durva belépőt, illetve heves reklamálást leszámítva nem sok minden borzolta a kedélyeket. A hajrában egy Bosnjak-fejest kellett Lovricnak a gólvonalról kifejelnie. Ezt követően a Honvéd került fölénybe az utolsó percekre, Eppel pedig egy elképesztően szerencsés góllal – közeli fejese után a bal oldali kapufáról a vállára pattant vissza a labda, amely onnan került a hálóba – megszerezte a három pontot a fővárosiaknak.
Az utolsó pillanatban még egy nagy szerencséje volt a kispestieknek, ugyanis Baráth ügyetlen fejesét követően a saját kapujának keresztlécére pattant a labda.
Videoton FC–Vasas FC 1–2 (1–1)
Felcsút, 2469 néző, v.: Szabó Zs.
gólszerző: Burmeister (45. – öngól), illetve Remili (6.), Murka (90+3.)
sárga lap: Szolnoki (57.), Lazovic (68.), Pátkai (80.), illetve Ádám (27.), Ristevski (30.), Manjrekar (35., 82.), Vaskó (68.), Burmeister (87.)
piros lap: Lazovic (78.), illetve Hangya (78.), Majrekar (82.)
Videoton: Kovácsik – Nego, Juhász R., Vinícius, Stopira – Hadzic, Szolnoki, Pátkai, Suljic – Scepovic, Lazovic
Vasas: Nagy G. – Kleisz, Ristevski, Vaskó, Burmeister, Hangya – Berecz, Manjrekar, Ádám (Debreceni 88.) – Remili (Gaál B. 23.), Saglik (Murka 84.)
Jóval élesebben kezdte a találkozót a Vasas, Remili szép szabadrúgásgóljával meg is szerezte a vezetést. A Videoton rögtön sebességet váltott és helyzeteket alakított ki, egyenlíteni azonban nem tudott. A gólhoz a fővárosi gárda állt közelebb, amikor a 41. percben Berecz a felső lécet találta el. Az első félidő hosszabbításában jött a székesfehérváriak találata, amikor Suljic beadását Burmeister továbbította a saját kapujába.
Szünet után mindkét együttes a vezetés megszerzéséért mozgósított nagy erőket: előbb Scepovic ziccerét védte Nagy, majd Lazovic lőtt kapu fölé, végül a túloldalon Berecz közeli próbálkozását fogta Kovácsik. Berecz újabb – ezúttal távoli – lövését ütötte a fehérvári hálóőr kapufára, majd nem sokkal később mindkét csapat tíz emberre fogyatkozott. Pár perc múlva Manjrekar a második sárgája után szintén mehetett idő előtt zuhanyozni. A slusszpoén a Vasasé volt, a találkozó utolsó másodperceiben Murka góljával megnyerte a találkozót.
MTK Budapest–Mezőkövesd Zsóry FC 2–0 (2–0)
Új Hidegjuti Nándor Stadion, 1264 néző, v.: Farkas Á.
gólszerzők: Torghelle (37.), Baki (42.)
sárga lap: Vadnai (5.), Kanta (31.), Baki (50.), Torghelle (60.), illetve Tóth B. (61.)
MTK: Petkovic – Baki, Grgic, Poór, Vadnai – Vass Á., Borbély – Kolomojec, Kanta (Katona, 92.), Vogyicska (Nikházi, a szünetben) – Torghelle (Martínez, 88.)
Mezőkövesd: Tujvel – Vági, Hudák, Balogh B., Gohér (Baracskai, 68.) – Tóth B., Egerszegi – Pauljevic, Strestík (Dinjar, 82.), Molnár G. – Diallo (Kink, 68.)
Az MTK futballozott támadóbb szellemben az elejétől kezdve, s bár az első helyzetei kimaradtak, a szünetig így is kétgólos előnybe került.
A fordulás után sem tudott változtatni a játékán a Mezőkövesd, továbbra is a budapesti csapat akciói voltak veszélyesebbek. Előnyét ugyan nem sikerült növelni, de így is simán nyert, mivel a vendégek egyetlen helyzetet sem tudtak kialakítani.
A fővárosi csapat az Új Hidegkuti Nándor Stadionban előzőleg hat bajnoki mérkőzést játszott, de most először szerzett egynél több gólt.
Debreceni VSC–Gyirmót FC 2–1 (0–1)
Debrecen, 2238 néző, v.: Bognár
gólszerzők: Brkovic (62.), Mészáros N. (91.), illetve Simon A. (8.)
sárga lap: Filip (10.), Brkovic (55.), illetve Radeljic (33.), Madarász (85.)
piros lap: Brkovic (66.)
DVSC: Danilovic – Osváth (Könyves, a szünetben), Brkovic, Mészáros N., Ferenczi J. – Jovanovic, Tőzsér, Filip, Feltscher (Handzic, 64.), Holman – Suk (Sekulic, 70.)
Gyirmót: Nagy S. – Áchim, Bojovic, Radeljic, Tamás – Bori, Kolcák, Simon A. (Madarász, 64.), Kiss M. – Bebeto (Novák, a szünetben, Csiki, 82.), Antonov
A kiesés elől menekülő két csapat találkozóját meglepetésre a vendégek kezdték jobban, és alig telt el tíz perc, máris megszerezték a vezetést. A gyirmótiak a folytatásban is egyenrangú ellenfelei voltak a hazai együttesnek, sőt több veszélyes ellentámadást is vezettek.
A második félidőben átvette az irányítást a DVSC, amely Brkovic fejesével egyenlített, de néhány perc múlva emberhátrányba került: éppen a gólszerző kapta meg második sárga lapját. A debreceniek azonban tovább támadtak, és végül a 91. percben Mészáros Norbert fejesgóljával megszerezték a három pontot.
Újpest FC–Paksi FC 1–1 (0–1)
Szusza Ferenc Stadion, 1568 néző, v.: Karakó
gólszerzők: Heris (65.), illetve Bartha (24., 11-esből)
sárga lap: Kovács Z. (31.), Diarra (51.), Perovic (93.), illetve Lenzsér (58.), Vernes (82.)
Újpest FC: Kovács Z. (Banai, a szünetben) – Balázs B., Kálnoki Kis, Pávkovics, Mohl – Windecker, Cseke – Balogh B., Bardhi (Perovic, 85.), Andric (Heris, 64.) – Diarra
Paksi FC: Molnár P. – Szalai A., Zachán, Gévay, Szabó J. – Papp K. (Lenzsér, 52.) – Haraszti (Vernes, 63.), Bertus, Bartha, Hajdú Á. – Hahn
Az Újpest volt kezdeményezőbb a mérkőzés elején, de fölénye meddőnek bizonyult. A vendégek büntetőből váratlanul vezetést szereztek, a bekapott gól pedig nagyon megzavarta a hazaiakat. A Paks könnyen megduplázhatta volna előnyét, de előbb egy gyors ellentámadás végén Hahn nagy helyzetben célt tévesztett, majd Bartha második 11-esét Kovács kivédte.
A folytatásban is a Paks kontrái voltak veszélyesebbek. A játékot Heris beállása változtatta meg, ugyanis az újpesti játékos első labdaérintéséből betalált. Az egyenlítéstől a vendégek zavarodtak meg, s előbb kapufa, majd Molnár bravúros védése, végül a lest jelző bíró mentette meg őket a góltól. A hajrára rendezte sorait a Paks, így sikerült megőriznie az eredményt és egy pontot elvinnie Újpestről. A pontosztozkodással mindkét csapat sorozata folytatódott: az Újpest négy meccse nyeretlen, míg a Paks nyolc találkozó óta veretlen a bajnokságban.