A Honvéd kilenc meccse hibátlan otthon, a tizedik siker bajnoki címet érne

A Ferencváros 2016 eleje óta mindössze másodszor nem szerzett gólt hazai bajnoki mérkőzésén. A Gyirmót legsúlyosabb tavaszi vereségét szenvedte el a 0-3-mal. Amióta Bódog Tamás a Diósgyőr edzője, csapata először került egy félidő alatt kétgólos hátrányba. A Bp. Honvéd sorozatban a kilencedik bajnoki győzelmét aratta a Bozsik Stadionban. A Videoton FC több mint egy éve, 2016. április 30-án szerzett ezt megelőzően legutóbb három gólt idegenbeli bajnoki mérkőzésen, akkor is az Újpestet verte meg.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–DEBRECENI VSC 0-0

– A Ferencváros 2016 eleje óta mindössze másodszor nem szerzett gólt hazai bajnoki mérkőzésén. Az első alkalom az idei februári, a Videoton elleni 0-0 volt.
– Thomas Doll együttese mindössze kettőt nyert meg a legutóbbi hét bajnoki meccséből a Groupama Arénában. A Bp. Honvéd 21, a Fradi tíz pontot szerzett a legutóbbi hét hazai bajnokiján, ez a különbség nagyobb, mint a táblázaton ténylegesen meglévő tíz.
– A zöld-fehérek három, egyaránt három gólt szerezve megnyert bajnoki találkozó után veszítettek ismét pontokat.
– 2016. március 12 óta mindössze harmadszor maradt a Ferencváros kapott gól nélkül hazai bajnoki találkozón.
– A Debreceni VSC november 19. óta először játszott vendégként döntetlent.
– A debreceniek augusztus 7. óta először nem kaptak gólt idegenbeli bajnoki mérkőzésen.
– A két csapat mindkét eddigi 2017-es, egymás elleni mérkőzése 0-0-ra végződött. A Loki 2015. május 10-én szerzett legutóbb pontot a Ferencváros vendégeként, azótahárom tétmérkőzésen kilenc gólt kapott.

PAKSI FC–GYIRMÓT FC GYŐR 3-0 (3-0)
Gólszerzők: Bartha (19.), Szakály D. (25., 30.)

– A Paks a tavasz mélypontját jelentő három veresége után immár másodszor győzött. Sikerével matematikailag is biztossá tette a bennmaradását, sőt, akár (matematikailag) még a nemzetközi kupaszereplést is elérheti.
– Csertői Aurél együttese a 12 eddigi hazai bajnokijából ötön szerzett legalább három gólt. Másik ötön viszont egyszer sem talált a kapuba.
– Bartha László tíz gólnál tart, a magyar játékosok közül csak két korábbi paksi futballista, Eppel Márton és Böde Dániel előzi meg.
– Szakály Dénes megduplázta a 2016–2017-es OTP Bank Liga-idényben eddig szerzett góljai számát. Az élvonalban harmadszor szerzett egy mérkőzésen két gólt, először a Videoton (2009), aztán a Puskás Akadémia (2014), s most a Paks mezében.
– A Gyirmót legsúlyosabb tavaszi vereségét szenvedte el a 0-3-mal.
– Az újonc tizenhatodszor maradt szerzett gól nélkül, azaz mérkőzései éppen több mint felén.
– A kisalföldi gárda úgy zárja az idényt, hogy egyetlen gólt sem szerzett a Paks ellen. Igaz, az első két gól nélküli találkozó után most kapott először, más kérdés, hogy mindjárt hármat.

DIÓSGYŐRI VTK–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2-2 (0-2)
Gólszerzők: Makrai (47.), Busai (69.), illetve Molnár (13.), Sós (17.)

– Amióta Bódog Tamás a Diósgyőr edzője, csapata először került egy félidő alatt kétgólos hátrányba. Mi több: csak a Haladástól kapott e találkozó előtt két gólt is az OTP Bank Ligában az edzőváltás óta.
– A DVTK pályaválasztóként szeptember 17. óta először játszott döntetlent a bajnokságban. Akkor is a Mezőkövesd volt az ellenfél.
– A Diósgyőr mind az öt eddigi „hazai” (Mezőkövesden vagy Debrecenben játszott) 2017-es bajnokiján legalább két gólt szerzett.
– Makrai Gábor április 1. óta már a negyedik élvonalbeli gólját szerezte, a legutóbbi három forduló mindegyikében a kapuba talált. Busai Attila az első bajnoki gólját lőtte a Diósgyőr tagjaként.
– A Mezőkövesd mindössze másodszor szerzett vendégként pontot tavasszal.
– Ugyancsak másodszor jutott idegenben két gólig augusztus 21. óta.
– Molnár Gábor a teljes idényben a nyolcadik, tavasszal a hatodik bajnoki gólját érte el. Sós Bencének ez volt a második gólja az OTP bank Ligában, az elsőt még 2015 májusában, a Győr ellen érte el.

BUDAPEST HONVÉD–MTK BUDAPEST 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Holender (64.), Korozmán (öngól, 83.), illetve Ramos (65.)

– A Bp. Honvéd sorozatban a kilencedik bajnoki győzelmét aratta a Bozsik Stadionban. A tizedik, az utolsó fordulóban, a Videoton FC ellen, biztosan bajnoki címet érne, függetlenül a következő, a 32. forduló eredményeitől.
– Marco Rossi együttese másodiknál rosszabb már nem lehet a 2016–2017-es idényben. Az 1993–1994-es idény óta nem végzett a csapat ilyen előkelő helyen az élvonalban.
– Filip Holender a tizedik gólját érte el élvonalbeli pályafutása során, a másodikat az OTP Bank Liga 2016–2017-es idényében. Először talált fővárosi rivális kapujába.
– A Koszta Márk elől menteni igyekvő Korozmán Kevin öngólja a harmadik öngól volt, amely a Honvéd javára szolgált az idényben.
– Az MTK az egyik olyan csapat a mezőnyben (a másik az Újpest), amely nem szerzett pontot eddig a 2017. májusi játéknapokon.
– Augusztus 7. óta először veszítettek a kék-fehérek két egymást követő fordulóban.
– Ramos a harmadik gólját szerezte tavasszal, ezzel, Torghelle Sándorral holtversenyben, az MTK leggólerősebb játékosa.

SWIETELSKY HALADÁS–VASAS FC 2-2 (0-1)
Gólszerzők: Iszlai (49., 11-esből), Schimmer (88.), illetve Burmeister (36.), Gaál (73.)

– A Haladás december 10. óta először játszott pályaválasztóként döntetlent a bajnokságban.
– Mészöly Géza együttese a legutóbbi három, Sopronban játszott bajnokiján egyaránt két gólt szerzett.
– A Haladás ebben a fordulóban biztosította be, hogy a következő idényben is az élvonalban szerepelhet.
– Iszlai Bence a hatodik gólját szerezte az idényben, ősszel a Vasas ellen győztes gólt lőtt. Korábban még soha nem jutott hatig egy élvonalbeli szezonban, a csúcsa a 2012–2013-as öt volt.
– Schimmer Szabolcsnak ez volt az első gólja a bajnoki idényben, legutóbb 2011. szeptember 24-én, az Újpest ellen talált a hálóba.
– Az ősszel még a Haladásban játszó Gaál Bálint a kilencedik góljánál jár, ebből hetet a Haladásban, kettőt a Vasasban ért el.
– Felix Burmeister a Vasas legutóbbi négy bajnokiján három gólt szerzett. Ezzel immár ő a tavasz házi gólkirálya Angyalföldön.

ÚJPEST FC–VIDEOTON 0-3 (0-3)
Gólszerzők: Nego (14.), Stopira (16.), Scsepovics (42.)

– A Videoton FC több mint egy éve, 2016. április 30-án szerzett ezt megelőzően legutóbb három gólt idegenbeli bajnoki mérkőzésen. Akkor is az Újpestet verte meg.
– Henning Berg együttese a legutóbbi öt, vendégként játszott bajnokiján csupán egyetlen gólt kapott.
– November 19. óta mindössze egyszer kapott ki a Vidi (a Vasastól), a legutóbbi hat mérkőzésén 14 pontot szerzett.
– Loïc Nego az előző idény utolsó öt fordulójában négy gólt szerzett. Most újra belelendült, a legutóbbi két játéknapon kettőt lőtt.
– Az Újpest a 28. perctől emberhátrányban játszott, Souleymane Diarra kiállítása miatt. A mali középpályás 2017-ben mindkét, a Videoton FC elleni bajnokin piros lapot kapott.
– Az Újpest elveszítette a legutóbbi három bajnoki meccsét. A mezőnyből egyedül maradt ebben a szakaszban pont nélkül.
– Scsepovics beérte a góllövőlista élén a tizenhárom gólos Eppel Mártont.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS