Vodafone Kupa: Nagy csata után, döntetlen a nyitányon

benu magyar-ausztralnoi10

Nem bírt női válogatottunk az ausztrál csapattal a Vodafone Kupa nyitányán.

benu magyar-ausztralnoi10

Női válogatottunk az utolsó simításokat végezheti a vb előtt a Vodafone Kupán. A felkészülési torna első napján Ausztráliával csapott össze.

Az első negyedben már 2-0-ra vezetett az ausztrál együttes, amikor Szűcs emberelőnyből, majd Bujka centerből egyenlített, 2-2. A második nyolc percben ugyanaz volt a forgatókönyv, mint az elsőben, hiszen Webster majd Gofers révén ismét kétgólosra hízott az auszik fórja, amit a negyed végére eltűntettünk, köszönhetően Keszthelyi duplájának, 5-5.

A fordulás után Webster villant, de Szűcs rögtön válaszolt rá. Ezek után Gurisatti révén már vezettünk is, sőt Keszthelyi jóvoltából már kettő volt közte, 8-6, de az utolsó negyed előtt 8-7-re módosult az eredmény. A záróakkordban kétszer is egyenlítettek az ausztrálok, a hajrában 9-9 állt az eredményjelzőn. Másfél perc volt hátra, mikor Bíró Attila időt kért, de a támadásból nem született gól, ahogy az ausztrálokéból sem, így döntetlennel nyitott a csapat.

A Vodafone Kupa 1. napján:

Magyarország-Ausztrália 9-9 (1-2, 4-3, 3-2, 1-2)
Gólszerzők: Keszthelyi 3, Szücs G. 2, Gurisatti 2, Bujka, Antal D. ill. Gofers 4, Webster 4, Buckling 1

Bíró Attila: Az utóbb hetek elvégzett munkája miatt, bíztam az egy-két gólos győzelemben, de utólag azt kell, hogy mondjam ennyi hibával elől nem lehet mérkőzést nyerni. Elég sok emberelőnyt és egy ötöst is kihagytunk – mondta az M4 Sport-nak.

A másik mérkőzésen: 

Egyesült Államok-Új-Zéland 18-3 (4-0, 4-2, 5-0, 5-1)

További program: 

csütörtök:
18.00 ó   Egyesült Államok-Ausztrália
20.00 ó: Magyarország-Új-Zéland

péntek:
18.00 ó: Új-Zéland-Ausztrália, 18:00
20.00 ó: Magyarország-Egyesült Államok

A magyar női válogatott vb-csapata:

Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)

Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (Berkeley Egyetem, amerikai), Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra (UVSE), Csabai Dóra (UVSE), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Illés Anna (Berkeley Egyetem, amerikai), Keszthelyi Rita (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Takács Orsolya (BVSC), Tóth Ildikó (UVSE)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS