A Wolves Future Team a Dacia Vikings 2 vendége lesz az osztrák Divízió I-ben.
A budapestieknek már csak ez az egy mérkőzés maradt a szezonból, aminek azért még van bőven tétje mindkét csapat számára.
A fiatalok és az újoncok ebben a szezonban óriási tapasztalatot gyűjtöttek, de még vár rájuk egy kihívás. Ha a Wolves jövőre is bent akar maradni ebben az osztályban, akkor kötelező győznie, viszont, ha újabb vereség lesz a vége, akkor a sorsuk nem az ő kezükben van, hanem az Amstetten Thunderében. Amennyiben az Amstetten nyer, akkor a Farkasok bent maradnak vereség esetén is. A Wolves-nak viszont egyáltalán nem reménytelen a győzelem megszerzése. A Vikings 2 elleni hazai összecsapáson három negyedet megnyert a Wolves Future Team, viszont az az egy elvesztett második játékrész a meccsbe került. Négy negyeden át kell koncentrálniuk a fővárosiaknak, ha nyerni akarnak.
A Vikingeknek még van esélyük, hogy bejussanak a rájátszásba. Viszont, ha nyernek, az még nem életbiztosítás számukra. A St. Pölten Invaders veresége is kell a Carinthian Lions ellen. A Vikings 2-nél sok tehetséges játékos van, akik a rájátszásba jutás reményében minden bizonnyal motiváltan lépnek majd pályára.
Fotók: Isztl Patrícia
Sződy Ferenc, a Wolves Future Team vezetőedzője: A szezonzáró mérkőzésünket az igen tehetséges Vienna Vikings 2 ellen játssza a Wolves Future Team szombaton. Bár nem jutottunk rájátszásba, mégis, ez igazi playoff meccs lesz a számunkra. Amennyiben győzni tudunk, akkor jövőre is jogot kapunk arra, hogy a Divízió I-ben szerepeljünk Ausztriában, azonban egy vereség esetén már nem rajtunk múlik a dolog. Itthon is remek meccset játszottunk, arra számítok, hogy a Ravelinstrasse-n is egy jó, hajtós, kemény mérkőzést láthatnak azok, akik kilátogatnak.
Dacia Vikings 2-Wolves Future Team
Időpont: július 8. (szombat), 18.00Í
Helyszín: Ravelin Football Zentrum (Bécs, Ravelinstrasse 8.)