Márton Anita ezüstérmes a londoni világbajnokságon


Márton Anita, a tavalyi olimpiai harmadik helyezettje nagyszerű utolsó dobással, 19,49 méterrel másodikként fejezte be a londoni atlétikai világbajnokság súlylökő versenyét.

Zuhogó eső és hűvös idő fogadta szerda este a női súlylökés döntőjének résztvevőit a világbajnokságon. Márton Anita másodikként állt a dobókörbe, s első dobása 18,50m-re repült, amivel az első sorozat után, a magyar atléta negyedik volt. Másodikra 18,89m-re javítva feljött a második helyre. A harmadik sorozatban Anita dobása 18,65-re sikeredett, és  az olimpiai bajnok amerikai Carter 19,14-gyel eléje került.

A folytatásban már csak nyolcan dobhattak tovább a helyezésük szerinti fordított sorrendben. A magyar súlylökő negyedikre dobta leggyengébb kísérletét (18,33), de a többiek sem javították, így maradt a harmadik pozícióban.
Az utolsó előtti kísérletét már a negyedik helyen folytathatta, mert sorrendben az előtte dobókörbe álló jamaikai Thomas Dodd 18,91-el két centivel túlszárnyalta legjobb teljesítményét. Anita nem javított (18,54), így az utolsó kísérlete előtt lecsúszott a dobogóról. Ugyanakkor az élen a kínai Kung Li-csiao közel került a 20 méterhez, 19,94m-es dobásával a látottak alapján akár már győztesnek is tekinthettük.

Hátra volt még az utolsó kísérlet, amiben már többször sikerült javítania Anitának az elmúlt versenyeken. Nem volt ez most sem másként. Az előtte dobók egyike sem tudta megelőzni, sőt egy igen összeszedett kísérlettel 19,49m-re repült a súlygolyó, ezzel feljött a második helyre. A közvetlenül utána dobó Carter nem javított, így az ismét bravúros utolsó dobásával megszerezte az ezüstérmet. Ez az érem hiányzott eddigi gyűjteményéből, hiszen a szabadtéri vb érem kivételével minden más világverseny érméből már rendelkezett valamilyen színűvel.  


„Nagyon össze kellett szednem magam, nehéz verseny volt, végig szakadt az eső és hideg volt. Jól kezdtem, majd javítottam másodikra, de utána sajnos technikailag nem úgy mentek a lökések, ahogy szerettem volna, és a szakadó esőben a súlygolyó is csúszott” – értékelt Márton Anita az M4 Sportnak. Hangsúlyozta: tudta, hogy képes 19 méter fölött dobni, mert jó formában érkezett Londonba. – „Az utolsó dobásnál úgy voltam vele, hogy mindent bele, nincs vesztenivalóm. Azért idén nem volt jellemző a versenyzésemre, hogy utolsóra lökjem a legnagyobbat.”

Kiemelte a szurkolók biztatását, s elmondta, büszke, hogy ilyen körülmények között is sikerült összeszednie magát és az eddig hiányzó szabadtéri vb-érmet is begyűjtenie.
„Ez volt az egyetlen hiányzó a kollekcióból, ezért is jöttem ide ki. Hogy ráadásul ezüst lett, ez fantasztikus. Sajnos az országos csúcs nem sikerült, de lesz még idén versenyem, remélem, az is összejön” – tekintett előre Márton Anita. Kitért rá, jó időben a dobások között le lehet ülni, koncentrálni, megnyugodni, most viszont muszáj volt folyamatosan mozogni, hogy izmait melegen tartsa.
Londonban a súlylökés mellett a pénteki diszkoszvetés selejtezőjében is indul.
Márton Anita a magyar csapat második érmét szerezte a vb-n, Baji Balázs hétfőn harmadik lett 110 méter gáton.

A nap folyamán további három magyar atléta is szerepelt.


Kalapácsvetésben a 20 éves Halász Bence, aki már rendelkezik korosztályos világ- és Európa bajnoki címekkel, egyben a nanjingi ifjúsági olimpia ezüstérmese, első dobásával (75,56m) túlszárnyalta a selejtező szintet és bejutott a pénteki 21.30-kor kezdődő fináléba.  Ugyanez nem sikerült az olimpiai bajnok Pars Krisztiánnak, aki az első 74,08-as dobásával az összesítésben csak a 14 helyet szerezte meg, így lemarad a pénteki 12 fős fináléról. A selejtezőszintet nyolcan dobták meg, közülük Halász Bence teljesítménye az ötödik volt.

„Öt évvel ezelőtt nagyon jó volt itt a dobókör, de idénre kicserélték, és nagyon fogott, ami szerintem még balesetveszélyes is. Szerencse, hogy esett az eső, mert egy kicsit csúszott. Olyan hetvennyolc méter körüli dobást éreztem magamban, nem is értem, miért nem jött ki, picit meghúztam a bal mellizmomat. Technikailag szétestem, így tizennegyedik lettem. ” – nyilatkozta a selejtező után, az ebben a stadion olimpiai bajnoki címet szerző Pars Krisztián.

A 3000 méteres akadályfutásban három előfutamban versenyeztek a hölgyek, a magyar színeket képviselő Gyürkés Viktória  a harmadikban állt rajthoz. A futamban tízedik helyen célba ért futónő 9:52,66 perces eredményével nem  jutott a fináléba, a 41 fős mezőnyben a 27. helyen végzett.

Csütörtökön sem marad magyar atléta nélkül a londoni olimpiai stadion, a gerelyhajító Rivasz-Tóth Norbert  képviseli színeinket, aki a második csoportban kezdi meg a selejtezőt 21,35 órakor. A selejtezőszínt 83,00 méter, vagy a legjobb 12 eredmény. A magyar atléta idei, ami egyben eddigi legjobb eredménye 83,08 méter.

(MOB-MTI Fotók: Igaz Bálint)

Forrás: www.mob.hu – RSS