Hengerelt a homokon a strandlabdarúgó-válogatott

A magyar strandlabdarúgó-válogatott magabiztos teljesítményt nyújtva, csoportját százszázalékos produkcióval nyerte Európai Strandlabdarúgó Liga (EBSL) siófoki tornájának B csoportjának küzdelmeit.

Andorra (14–1) és Dánia (16–2) nagy gólkülönbségű legyőzése után, vasárnap Bulgáriát Besenyei 3, Patócs, Fekete, Rutai és Túrós góljaival 7–3-ra verte Ughy Márk szövetségi edző csapata.

Az előző két naphoz hasonlóan, ezúttal is az első pillanattól kezdve koncentráltan, fegyelmezetten és ötletesen játszott válogatottunk, kétséget sem hagyva afelől, hogy melyik a képzettebb és jobb erőkből álló gárda. A bolgár válogatottnak csak momentumai voltak, de Feketéék már az első játékrészben háromgólos előnyre tettek szert. Ezt a második harmadban egy újabbal toldották meg, és a különbség a mérkőzés végéig már nem is változott.

A magyar csapatban a három mérkőzésen Túrós Viktor 9, Besenyei Ferenc 6, Rutai Balázs, Fekete Viktor és Szentes-Bíró Tamás 4-4 gólig jutott. Külön érdekesség, hogy a mieink remek rúgótechnikájú kapusa, Szacskó László is négy gólig jutott!

Ughy Márk szövetségi edző bizakodóan értékelt a vasárnapi mérkőzés lefújását követően.

Megtettük az első nagy lépést a céljaink elérése felé, megnyertük a siófoki selejtező mérkőzéseinket. Elégedett vagyok nem csak a mai játékunkkal, de az egész tornán nyújtott teljesítményünkkel is. Játéktudásban mindhárom ellenfelünk fölé tudtunk nőni, így magabiztosan, helyenként látványos játékkal nyertük a mérkőzéseinket. A győzelmek mellett az is fontos volt számunkra, hogy jó legyen a gólkülönbségünk, mert ezzel már a Szuperdöntőbeli dolgunkat könnyíthetjük meg. Ezzel a teljesítménnyel és eredménysorral várhatóan egy gyengébb riválist kaphatunk a sorsoláskor. Bízom benne, hogy a csapatom új szurkolókat is szerzett a strandlabdarúgásnak a sok szép megoldással, hiszen a helyszínen és a televízió készülékek előtt is jól szórakozhattak a nézők. Gratulálok a csapatom és a stábom valamennyi tagjának! – értékelte a tornát a szakember.

A csoportban a második helyen Bulgária végzett, míg az A csoport küzdelmeit az előzetes várakozásoknak megfelelően Portugália nyerte, Fehéroroszország előtt.

A jelenleg a második vonalban szereplő magyar együttes tornagyőzelmével továbbjutütt a B-divízió nyolcas döntőjébe, ahova a négy tornagyőztes mellett – Észtország és Törökország helye már biztos – a további három legjobb mutatóval végző együttes kerül be, valamint az élvonal alapszakaszának utolsó helyezettje. A nyolcas döntő legjobbja jövőre a 12 csapatos élvonalban szerepelhet.

EURÓPAI STRANDLABDARÚGÓ LIGA AZ EURÓPAI DÖNTŐBE JUTÁSÉRT, SIÓFOK
Magyarország–Andorra 14–1 (6–1, 4–0, 4–0)
Magyarország–Dánia 16–2 (5–0, 7–1, 4–1)
Bulgária – Magyarország 3–7 (0–3, 1–2, 2–2)
A végeredmény: 1. Magyarország 9 pont, 2. Bulgária 6, 3. Dánia 3, 4. Andorra 0

A magyar válogatott kerete: Szacskó László, Iváncsik Norbert, Fekete Viktor, Besenyei Ferenc, Berkes László, Szentes Bíró Tamás, Rutai Balázs (a magyar bajnokság gólkirálya), Turós Viktor, Genczler Kornél, Patócs Richárd
Szövetségi edző: Ughy Márk, edző: Hamál Dávid, Bruno Malias Mendes
IMG_6299IMG_6326IMG_6334IMG_6339IMG_6377IMG_6396IMG_6403

Forrás: www.mlsz.hu – RSS