Döntőben női válogatottunk az Universiadén!

Gurisatti Greta01

Parádés első negyed után az oroszok is behódoltak, így a lányok ott vannak az Universiade döntőjében.

 

Gurisatti Greta01

Az első negyedben már 4-0-ra vezettünk, Gurisatti kettőt lőtt, majd Leimeter is Grada is felíratkozott a listára. Az oroszok 6-0 után Simanovich révén szerezték meg első góljukat, és a nagyszünetben 7-3 állt az eredményjelzőn. A harmadik nyolc percben sem tudtak közelebb jönni az oroszok. A negyedikben Szilágyi módosította az állást 11-6-ra, még Gorbunova beállította a 11-7-es végeredményt.

Universiade, női elődöntő:
Oroszország–Magyarország 7–11 (0–4, 3–3, 3–3, 1–1)
Gólszerzők: Karimova 2, Gurbonuva 2, Zubkova 1, Simanovich 1, Churzina 1, ill. Gurisatti 3, Szilágy D. 3, Garda 2, Leimeter 1, Máté 1, Parkes 1

Bíró Attila, a MEFS facebook-oldalának: „Főleg mentálisan voltak jobbak, már az első perctől kezdve. Folyamatosan kaptuk az emberhátrányokat, majdnem kétszer annyit, mint az oroszok, de végig volt tartásunk, ráadásul fizikailag is jól bírtuk. Le a kalappal a csapat előtt, felnőtt a feladathoz, megérdemelten jutottunk a döntőbe. Ma lazítunk, jöhet egy finom vacsora, megiszunk egy sört, aztán hétfőtől már csak a döntővel foglalkozunk.”

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS