Már nincs veretlen csapat az OTP Bank Ligában, mivel az éllovas Videoton 3–1-re kikapott vendégként a Vasastól a kilencedik fordulóban. A Vasas az egyik mumusa a székesfehérvári csapatnak, a legutóbbi öt mérkőzésén veretlen maradt a Vidi ellen, ugyanakkor pályaválasztóként két éve most először nyert ellene.
OTP Bank Liga, 9. forduló:
Vasas FC–Videoton FC 3–1 (2–1)
Szusza Ferenc Stadion, v.: Andó-Szabó
gólszerzők: Burmeister (23., 83.), Ristevski (28.), illetve Pátkai (12.)
kiállítva: Nego (90.), Lazovic (94.)
sárga lap: James (34.), Gaál (55.), Vogyicska (66.), Hangya (78.), Remili (82.), illetve Fiola (43.), Nego (55., 90.), Pátkai (56.)
Vasas: Kamenár – Simunek (Vogyicska, 50.), James, Ristevski – Burmeister, Vida, Berecz, Hangya (Ádám, 81.) – Kulcsár, Gaál, Remili (Pavlov, 92.)
Videoton: Kovácsik – Szolnoki (Kovács I., 67.), Fiola, Juhász, Stopira – Suljic, Varga J. (Nego, 54.), Pátkai (Géresi, 84.), Henty – Lazovic, Scepovic
A Videoton kezdett kicsit aktívabban, s gyorsan meg is szerezte a vezetést, de a hátrányba kerülő Vasas felpörgette játékát, átvette a mérkőzés irányítását és megfordította az állást. A hazaiak öt percen belül voltak kétszer eredményesek, mindkétszer fejessel. A félidő hajrájában megint a Videoton támadott valamivel többet, de nem tudott helyzetet kialakítani.
A második játékrészben a Videoton lépett fel kezdeményezőbben, igyekezett a kapuja elő szorítani a Vasast, amely azonban az ellentámadásokból többször is nagy helyzetet alakított ki. Ezek közül az egyik, a hajrában góllal zárult, ami el is döntötte a három pont sorsát.
A Videoton kettős emberhátrányban fejezte be a mérkőzést, mert az 55. percben csereként beállt Loic Negót a játékvezető második sárgával a 90. percben kiállította, majd Danko Lazovic vonult az öltözőbe könyöklése után a 94. percben.
Diósgyőri VTK–Paksi FC 2–4 (1–2)
Debrecen, v.: Solymosi
gólszerzők: Ugrai (7.), Joannidisz (50.), illetve Bartha (13.), Bertus (39.), Daru (72.), Kulcsár D. (93.)
sárga lap: Gévay (71.), Hajdú (77.), Daru (91.)
DVTK: Antal – Eperjesi (Makrai, a szünetben), Lipták, Karan, Tamás – Vela, Busai, Nono, Óvári (Kitl, 70.) – Joannidisz, Ugrai
Paks: Verpecz – Vági, Zachán, Gévay, Szabó J. – Simon Á. (Kecskés, 74.) – Koltai, Hajdú Á. (Kulcsár, 88.), Papp, Bertus – Bartha (Daru, 69.)
Már a hetedik percben hazai gólnak tapsolhattak a nézők, miután egy védelmi hibát sikerült kihasználniuk a diósgyőrieknek. Nem kellett azonban sokáig várni a válaszra, hat perccel később ugyanis némileg váratlanul egyenlített a Paks. A szünetig viszonylag kiegyenlített játék folyt a pályán, ugyanakkor egy ritkán látható kapushibának köszönhetően mégis a vendégek vonultak előnnyel az öltözőbe.
Fordulás után a paksiak kapusa hibázott, ezt pedig kihasználta a DVTK, amely a következő 20 percben némi fölényben futballozott. Az újabb gólt azonban a Paks szerezte egy szép támadás végén, a diósgyőriek pedig ezután erőtlen akciókkal próbáltak ismét egyenlíteni. Ez nem sikerült, sőt, a Paks a lefújás előtti másodpercekben még egy gólt szerzett, s biztossá tette a sikerét.
Puskás Akadémia FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–0 (0–0)
Felcsút, v.: Iványi
gólszerző: Diallo (59.)
sárga lap: Prosser (53.), Mevongou (83.), illetve Hudák (14.), Veszelinovics (25.), Szeles (67.), Baracskai (81.), Tóth B. (87.)
PAFC: Hegedűs L. – Osváth, Heris, Vanczák, Balogh B. – Márkvárt (Zsidai 89.), Mevongou – Molnár G. (Prosser 46.), Knezevic, Szakály P. (Latifi 56.) – Diallo
Mezőkövesd: Tujvel – Lázár P. (Baracskai 76.), Hudák D., Szeles, Fótyik – Mlinar (Majtán 82.), Tóth B. – Farkas D., Strestík (Koszta M. 64.), Cseri – Veselinovic
A mérkőzés első félideje kiegyenlített erők küzdelmét hozta, a kapuk azonban nem forogtak veszélyben.
Fordulást követően nagyobb sebességre kapcsolt a Puskás Akadémia és Diallo találatával megszerezte a vezetést. A hátrányba került Mezőkövesd ezután sokat tett az egyenlítésért: Baracskainak ez az utolsó pillanatban össze is jöhetett volna, de közelről a kapu fölé lőtt.
Swietelsky Haladás–Újpest FC 1–0 (0–0)
Sopron, v.: Erdős
gólszerző: Williams (52.)
sárga lap: Saletros (36.), Windecker (72.)
Swietelsky Haladás: Király – Polgár, Wils, Jagodics, Bosnjak – Jancsó (Kiss. T., 31.), Németh Má. (Halmosi, 63.), Tóth M. – Kovács L., Williams (Martinez, 70.), Ramos
Újpest FC: Pajovic – Szűcs K., Litauszki, Kálnoki Kis, Mohl – Windecker, Saletros (Nwobodo, 77.) – Simon K. (Tischler, 83.), Nagy D., Pauljevic (Angelov, 62.) – Novothny
Az első félidőben szinte kizárólag a két 16-os között zajló mezőnyjátékot láthatott a közönség. A csapatok még lövésig sem igen jutottak, nemhogy gólhelyzet kialakításáig. Sok volt a pontatlanság, így egyik gárda sem tudta huzamosabb ideig birtokolni a labdát.
A második félidőre a Haladás sokkal elszántabban jött ki, több távoli lövéssel próbálkozott, melyek közül egynél Pajovicnak védenie is kellett, majd egy bal oldali akció végén vezetéshez jutottak a szombathelyiek. A gól alaposan felrázta a fővárosiakat, akik sokat támadtak az egyenlítés érdekében, de csak lesgólig jutottak, így pont nélkül távoztak Sopronból.
A szombathelyiek új vezetőedzője, Pacsi Bálint először vezette sikerre csapatát, miután múlt heti bemutatkozásakor együttese kikapott az éllovas Videotontól.
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–DVSC 0–1 (0–1)
Balmazújváros, v.: Bognár
gól: Tabakovic (45+2.)
sárga lap: Tamás (85.), illetve Ferenczi (66.)
Balmazújváros: Pogacsics – Habovda, Tamás, Rus, Uzoma – Vajda, Sigér, Haris (Maiszuradze 57.) – Zsiga (Fekete 57.), Arabuli, Andric (Rácz 75.)
DVSC: Nagy – Bényei, Kinyik, Szatmári, Ferenczi – Tőzsér – Varga (Csősz 88.), Jovanovic, Bódi (Takács 57.), Könyves – Tabakovic (Szilvási 95.)
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. A gólszerzéshez a hazaiak voltak közelebb, ám Vajda a 15. percben a kapufát találta el. A hajrában aztán a vendégek pillanatai következtek: Tabakovic a lefújás előtt gólt szerzett, így Herczeg András együttese mehetett előnnyel pihenni.
A második félidőben a házigazdák birtokolták többet a labdát, mindent megtettek az egyenlítésért, ám sokat hibáztak, s igazán veszélyes helyzetig nem jutottak el. A Debrecen biztosan őrizte előnyét, a hatperces hosszabbításban is.
Budapest Honvéd–Ferencváros 1–3 (1–1)
Bozsik Stadion, v.: Farkas Á.
gólszerzők: Lanzafame (33., 11-esből), illetve Varga R. (6., 47.), Paintsil (69.)
sárga lap: Lanzafame (42.), Kabangu (82.), illetve Botka (32., 72.), Otigba (81.)
kiállítva: Botka (72.)
Budapest Honvéd: Gróf – Baráth, Lovric (Danilo, 63.), Bobál D. (Holender, 83.), Latifu – Kamber, Gazdag, Banó-Szabó, Nagy G. (Kabangu, 76.) – Lanzafame, Eppel
Ferencváros: Dibusz – Botka, Otigba, Blazic, Pedroso – Gorriaran, Spirovski, Varga R. (Moutari, 86.), Paintsil (Leandro, 77.), Lovrencsics G. (Böde, a szünetben) – Priskin
A címvédő és a kupagyőztes összecsapásán a vendégek a kilencedik bajnoki találkozóján kilencedik gólját szerző Varga Roland jóvoltából kerültek gyorsan előnybe. A bajnok Honvédot nem törte meg a gyorsan kapott gól, próbálta nyomás alá helyezni ellenfelét, Gazdag Dániel révén pedig a kapufát is eltalálta. A kispesti fölény a félidő közepén góllá érett, a hazaiaknál is a gólfelelős, Davide Lanzafame volt eredményes 11-esből.
A második félidőt is egy gyors Varga-találat nyitotta, akárcsak az elsőnél, Bobál Dávid ezúttal is határozatlan volt a saját kapuja előtt. Nem sokkal később rövid időre nagy lett az ijedtség a kispadoknál, amikor Bobál és Botka Endre összefejelése után utóbbi egy pillanatra elveszítette az eszméletét.
Aztán hosszú eseménytelen percek után egy gyors jobb oldali támadás végén Paintsil gyakorlatilag el is döntötte a találkozót. Az utolsó bő negyedórát az ex-kispesti Botka kiállítása miatt emberelőnyben futballozhatta végig a Honvéd, de az eredmény nem változott.
A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája:
10 gólos:
Varga R. (Ferencváros)
7 gólos:
Lanzafame (Honvéd)
6 gólos:
Lazovic (Videoton)