London 2012 – Hármas olasz siker női tőrben

image A dobogó mindhárom fokára olasz vívó állhatott fel a női tőrözők szombati egyéni versenye után a londoni olimpián: győzött Elisa Di Francisca, második lett Arianna Errigo, míg a harmadik helyen Valentina Vezzali végzett.

    Utóbbi a negyedik egyéni olimpiai aranyérmét gyűjthette volna be, de ezúttal be kellett érnie egy bronzzal. A harmadik helyért azzal a dél-koreai Nam Hjun Hivel vívott, aki korábban Mohamed Aidát búcsúztatta. Vezzali és Nam négy éve a döntőben találkozott egymással, akkor is az olasz győzött.
    A fináléban Di Francisca – aki 2010-ben világbajnok volt – három tusnyi hátrányt dolgozott le fél perc alatt, ezzel döntetlenre mentette az asszót, majd a ráadásban a döntő találatot is ő adta. Korábban, az elődöntőben is hosszabbításban győzött, mégpedig Nam ellen.
    Eredmények:
    az elődöntőben:
Elisa Di Francisca (olasz)-Nam Hjun Hi (dél-koreai) 11-10
Arianna Errigo (olasz)-Valentina Vezzali 15-12
    a 3. helyért:
Vezzali-Nam 13-12
    a döntőben:
Di Francisca-Errigo 12-11
    
    A végeredmény:
    női tőr egyéni verseny, olimpiai bajnok:
    —————————————
   Elisa Di Francisca (Olaszország)
2. Arianna Errigo (Olaszország)
3. Valentina Vezzali (Olaszország)
…13. MOHAMED AIDA