A 2024-es év legjobb kerékpárosait díjaztuk

Az országúton olimpiai negyedik, Tour de France-szakaszgyőztes Vas Blanka három szakágban – hegyikerékpárban és terepkerékpárban is – a 2024-es esztendő legjobb magyar női kerékpárosa lett.

A magyar szövetség (MKSZ) a pénteki gáláján adta át az elmúlt év legjobbjainak járó elismeréseket.

A felnőtt férfiak közül országúton az ugyancsak ötkarikás negyedik Valter Attila, hegyikerékpárban Palumby Zsombor, míg cyclocrossban Dina Márton csatlakozott Vashoz. Pályán Borissza Johanna Kitti és Drijver Bertold lett az év legjobbja, Szalontay Sándor pedig különdíjat vehetett át.

“Nekünk, mint kerékpáros szövetségnek az a feladatunk, hogy ezekből a rendkívüli, megismételhetetlennek tűnő eredményekből olyan megismételhető eredményeket tudjunk kovácsolni, amelyek stabilan benne tudnak lenni a kerékpársport jelenében és főleg jövőjében ” – fogalmazott az M4 Sportnak Schneller Domonkos, az MKSZ elnöke a két olimpiai negyedik pozíció és Vas hegyikerékpárban elért tizedik helye kapcsán. Rámutatott: ez részben pénzkérdés, ezért fontos, hogy minél több szponzort be tudjanak vonzani a sportágba.

Szalontay Sándor különdíjat vehetett át. A párizsi olimpiáról a sportág királyszámában éppen, hogy egy hajszállal maradt le, ezért az MKSZ különdíja mellett Antal Dénes, a MOB ügyvezető igazgatója egy, – csak az olimpikonoknak járó – formaruhával kedveskedett az ország egyik legeredményesebb pályasprinterének. Sanyi éveken keresztül a világelit sprintereit szorongatta úgy is, hogy a pályasport hazai infrastruktúrája messze elmaradt a külföldiektől. Szalontay Sándor 30 év felett is nagyszerűen teljesített ebben a ciklusban, a jelenlegi formája alapján biztosan okoz még pozitív meglepetéseket a közelgő világversenyeken.

Kitért rá: Vas és Valter példaképként áll az utánpótlás generációi előtt. Mint mondta, az idei évre az egyik legfontosabb cél az, hogy minden vármegyeszékhelyen legyen olyan klub, ahol rendelkezésre állnak a szükséges kerékpárok azoknak a gyerekeknek is, akik ezek nélkül nem tudnának belépni a sportágba.

Az ünnepségen BringaSport Sajtódíjat kapott a többi között az M4 Sport csatorna szerkesztősége is.

Az esemény keretében második alkalommal osztották ki a BringaSport Sajtódíjat, amely a magyarországi kerékpározás népszerűsítéséért adható. BringaSport Sajtódíjat kapott a többi között az M4 Sport csatorna szerkesztősége, az Index és a Népszava is.

“A kerékpársportban nagyon nagy jövőt látunk” – hangsúlyozta Székely Dávid csatornaigazgató. Kiemelte: az M4 Sport hosszú ideje közvetíti a Tour de Hongrie-t, akárcsak a terepkerékpáros világkupa-sorozatot és a szakág február eleji világbajnokságát, 2026-tól pedig már francia és belga országúti versenyeket is sugározni fog.

“Ez egyfajta, kicsit talán még megelőlegezett bizalom is, mert 2026-ban aztán tényleg mondhatjuk azt, hogy addigra az országúti kerékpár és összességében a kerékpársport nemcsak hogy megérkezik az M4 Sportra és a közmédiába, hanem az egyik legfontosabb sportágunkká válik” – tette hozzá.

A 2024-es év legjobb kerékpárosai:

Országút:

  • Vas Kata Blanka
  • Valter Attila
  • Tóth Réka (UP)
  • Takács Zsombor (UP)

Pálya:

  • Szalontay Sándor különdíj
  • Borissza Johanna Kitti
  • Drijver Bertold
  • Zachár Janka Sára (UP)
  • Soós Olivér (UP)

BMX Racing:

  • Kreisz Krisztina
  • Prájczer Péter
  • Kocsis Kata (UP)
  • Naszádos Saba (UP)

BMX Freestyle:

  • Mondics Anna
  • Kempf Zoltán
  • Molnár Noémi (UP)
  • Polacsek Kende (UP)

Hegyikerékpár:

  • Vas Kata Blanka
  • Palumby Zsombor
  • Bruchner Regina (UP)
  • Takács Zsombor (UP)

Hegyikerékpár downhill:

  • Tóth-Almási Borbála
  • Ferenczi Marcell
  • Halmai Abigél (UP)
  • Szepesi Colin (UP)

Terepkerékpár (cyclo-cross):

  • Vas Kata Blanka
  • Dina Márton
  • Bruchner Regina (UP)
  • Takács Zsombor (UP)

Gravel:

  • Buzek-Kiss Vera
  • Borsos Benedek
  • Kiss Benedek (UP)

Kerékpárlabda:

  • Árendás Tamás és Toma Vilmos

Művészkerékpár:

  • Hugyecz Zsófia
  • Varga Csaba
  • Pőhr Anita és Sárközi Anna Lilla (UP)
  • Beck Zsombor (UP)

Triál:

  • Kovács Péter
  • Demeter Mihály (UP)

Parakerékpár:

  • Wermeser Zsombor

Magyar Kerékpáros Szövetség