A Balatonring Team fiatal pilótája már az első körben feladta a versenyt

nemethbalazs.jpg

Nem tudta befejezni a Brit Nagydíjat a Balatonring Team magyar versenyzője, Németh Balázs, akinek már rögtön a verseny elején elromott a motorja.

Kis csúszással kezdődött a 250 köbcentisek futama a Donington Parkban, mert a nyolcadliteresek versenye alatt eleredt az eső. A 250-es pilóták így esőgumikkal kezdték meg a 27 körös versenyt, de idő közben felszáradt a pálya, így a mezőny hátsó feléből többen kijöttek a boxba, hogy száraz gumikat rakjanak versenygépeikre. Az élmezőny viszont nem változtatott, Mattia Pasini el is csúszott, de végül a harmadik helyen ért célba. A futamot a végig magabiztosan versenyző Aojama Hirosi nyerte meg Alvaro Bautista és Pasini előtt.

A Balatonring Team magyar pilótája, Németh Balázs viszont már az első körben kiállt, motorhiba miatt. A fiatal versenyző már a felvezetőkör alatt érezte, hogy valami baj van a motorral, amit a rajt előtt a szerelők még megpróbáltak kijavítani, de nem sikerült nekik. A tehetséges versenyző most Magyarországra utazik, ahol tovább folytatja rehabilitációját, hogy a három hét múlva esedékes Cseh Nagydíjon már teljesen egészséges legyen a keze, amely egy hónapja tört el.
 
Németh Balázs nyilatkozata: -Már a felvezetőkör alatt éreztem, hogy valami baj van a motorral, amit a rajtrácson elmondtam a szerelőknek. Ők állítottak is a motoron, de a rajt pillanatában már éreztem, hogy nem sikerült teljesen megjavítani, mert 11 ezeres fordulatnál nem forgott többet a motor. Az első körben többször is bedadogott a motor, és nem forgott többet 11 ezernél. Az utolsó előtti kanyarban pedig teljesen megállt, úgyhogy félre kellett állnom. Az első diagnózis szerint a generátor hibásodott meg, így a szelepvezérlés és az üzemenyagbefecskendezés is megszűnt. Most otthon fogok pihenni, gyógytornára fogok járni és elkezdem a fizikai felkészülést, hogy újra megerősödjön a kezem.-

XLsport – Balatonring Team

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.